A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 300 ezer svájci frankra (mintegy 76,5 millió forintra) büntette az argentin sportági szövetséget, mivel több hivatalos sajtótájékoztatón nem vett részt játékos a válogatott képviseletében.
A hat magyar hajóból öt egyből a szombat délutáni döntőbe jutott a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokság péntek délelőtti programja során, amelyben az 1000 méteres és női K-4 500 méteres előfutamok kaptak helyet.
Hollandia bűntetőpárbajban maradt alul Argentínával szemben a világbajnoki elődöntőben. Ron Vlaar hivatalosan kihagyta a tizenegyesét, a felvételek azonban arról tanúskodnak, hogy nem volt olyan egyértelmű a helyzet.
Bízik benne, hogy ott lehet a németek elleni vasárnapi világbajnoki fináléban Angel Di María, az argentin labdarúgó-válogatott szélsője, aki combizomhúzódás miatt csak a kispadról nézte végig a hollandok elleni elődöntőt.
A Vatikán szerint nem valószínű, hogy Ferenc pápa és XVI. Benedek nyugalmazott pápa vasárnap együtt nézné szülőföldje csapatának mérkőzését a világbajnoki döntőben.
Az IFK Göteborggal játszik a Győri ETO FC a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójában, mivel a svéd csapat a hazai döntetlen után 2-0-ra legyőzte a luxemburgi Fola Esch együttesét a nyitókör csütörtöki visszavágóján.
A négy magyar induló közül kettő - Kovács Sarolta és Alekszejev Tamara - jutott a szombati döntőbe a nők hagyományos versenyének csütörtöki selejtezőjéből a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.