Forma-1

Rosberg alatt meghalt a Merci, Hamilton az élen

A Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon Lewis Hamilton rajt-cél győzelmet aratott, ezzel átvette a vezetést a pilóták pontversenyében.

A futam előtt 22 egység volt Nico Rosberg előnye az összetettben, vagyis kevesebb mint egygyőzelemnyi, így fontos szerepe volt annak, hogy melyik mercedeses pilóta szerzi meg szombaton a pole pozíciót.

A kvalifikáción Lewis Hamilton hét ezreddel gyorsabb volt csapattársánál, ezzel az élről rajtolhatott, ráadásul a brit pilóta helyzetét könnyítette az is, hogy Rosberg el sem tudott indulni a felvezető körre, mivel nem tudta sebességbe tenni az autóját a kormány hibájából.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A rajtnál Hamilton mögött Vettel, Alonso és Ricciardo haladt, és ez a sorrend nem is változott. Később Rosberg kereket cserélt, ám a boxból már nem tudott kijönni, mivel üresben maradt a Mercedes és újraindítani sem tudták, ezért a német feladta a versenyt.

A 25. körben a kiállás után Alonso megelőzte Vettelt, de később a spanyol pilóta visszaesett a negyedik helyre, a két Red Bull mögé.

A verseny előrehaladtával Hamilton már több mint félperces előnyre tett szert, így az 52. körben, a kerékcsere után hiába csak Vettel mögé sikerült visszajönnie, a friss gumikkal hamar megverte a négyszeres világbajnokot.

Az 57. percben Vettel, Ricciardo és Alonso 1,2 másodpercen belül autózott egymástól, így komoly csata zajlott a dobogóért e között a hármas között, de végül ilyen sorrendben értek célba Lewis Hamilton mögött.

A brit világbajnok ezzel a sikerrel három ponttal megelőzte Nico Rosberget a világbajnoki pontversenyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik