Foci

Otthon hasalt el a Sociedad

A Real Sociedad hazai környezetben kapott ki 2-1-re az Almeríától a spanyol labdarúgó-bajnokságban.

Kissé nyögvenyelősen kezdte a szezont a baszk együttes, amely hazai pályán hiába tett meg többet a vezetést megszerzéséért az első félidőben, mégis az Almería vonulhatott előnnyel a szünetre, miután egy beadást követően a vendéglátók kapusa csapattársára, a védő De La Bellára öklözte a labdát, ami a kapuba pattant. Az már csak hab a tortán, hogy az ívelés pillanatában három vendégjátékos is lesen volt.

A második félidő is borzalmasan indult a Real Sociedad számára, mivel egy sarokrúgás után Dos Santos fejjel megduplázta az Almería előnyét. A 79. percben tíz emberre fogyatkoztak az egyébként sokat szabálytalankodó vendégek, Dubarbier zsebelte be második sárga lapját.

Nem is kellett sokat várni a hazaiak szépítő góljára, Vela vette át úgy a labdát, hogy azzal becsapta a védőjét és helyzetbe került, majd laposan a kapuba gurított. Az egyenlítés ugyanakkor nem jött össze, az Almería mind a három pontot magával vitte.

Eredmény – La Liga, 4. forduló

Real Sociedad – Almería 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Vela (85.) illetve De La Bella (30. – öngól), Dos Santos (51.)
Piros lap: Dubarbier (79.) 

Videó – A meccs gólját a Sociedad lőtte:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik