Magazin

A kormány december végéig nyújtja be Brüsszelnek Pécs „Európa Kulturális Fővárosa" pályázatát, mely immár Magyarország pályázataként kerül az unió döntéshozó szervei elé. Az Európai Unió számára készült bővített változatban, az elvárásoknak megfelelően, az európai üzenetekre helyeződik a hangsúly.
2005. 12. 02. 12:53
Hajléktalanok árulhatják először Harry Potter legújabb történetét magyarul. A Fedél Nélkül című újságban a kötet első fejezetét olvashatják a rajongók. A lapszerkesztők és a kiadó is arra számít, hogy minden eddiginél több újságot tudnak majd így eladni.
2005. 12. 02. 09:43
Tóth Krisztina költő, ólomüveg-készítő vehette át az idei Gemini-díjat. A díjat azok kaphatják, akik több műfajban is maradandót alkotnak, többféle tevékenységet végeznek magas színvonalon – mondta Vámos Miklós író, a díj egyik alapítója.
2005. 11. 29. 14:46
Varga Liviusz vezetésével új kulturális műsort indít a Magyar Televízió. Az Abszolút című műsor új értelmezésben mutatja be a portréműsor fogalmát, izgalmassá, humorossá, vizuálisan is élvezhetővé téve a műfajt.
2005. 11. 29. 10:17
A következő hónapokban jön a Simply Red, a Deep Purple, Sinead O'Connor, a Depeche Mode Magyarországra, de a nemrég megjelent információkkal ellentétben a Rolling Stones nem lesz köztük – árulta el Hegedűs László, a Multimedia Concerts vezetője.
2005. 11. 29. 08:51
A magyarországi multiplexmozi-jegyek európai viszonylatban olcsónak számítanak, a hazai vásárlóerőhöz mérten azonban igen drágák. Kétszer annyiba kerül egy pesti mozijegy, mint egy szarajevói, de így is jóval olcsóbb, mint egy oslói.
2005. 11. 28. 12:00
Mivel itt a tél, és tudjuk, hogy a kultúrafogyasztási szokások nem izotermikus folyamatok (tehát erősen függenek a hőmérsékletváltozástól), a múlt héttől azoknak is ajánlunk néhány programot, akik megijednek a havazástól és mondjuk a Stereo MC’s helyett a tévét választják. Persze továbbra is erősen ajánljuk, hogy ne hagyja ki senki a koncertek, színházi esték varázsát. Szóval most is marad a kérdés: menjek, vagy maradjak?
2005. 11. 26. 12:13
A hagyományoknak megfelelően november utolsó hetében újra megnyílt a műkereskedők és művészeti galériák legrangosabb hazai seregszemléje. A kiállítás társrendezvényeként idén először nyitja meg kapuit a plug kortárs művészeti kiállítás és vásár.
2005. 11. 25. 11:27
Ezen a héten is Terry Gilliam filmjére vettek a legtöbb jegyet a bubapesti mozikban. A heti nézőszám még mindig 100 ezer felett volt, így a hosszú nézőasszály után ismét szebben csilingeltek a mozipénztárak.
2005. 11. 24. 18:20
Egy dél-afrikai születésű nyelvészprofesszor félévszázada leveleket írt a Mikulás nevében gyermekeinek, majd e levelek alapján megírta minden idők egyik legsikeresebb regényét. A nyelvészprofesszort Tolkiennek hívták, a könyvet A gyűrük ura néven ismerjük.
2005. 11. 24. 17:16
Olvasói sztorik