MSZP

A konfliktus azért ttört ki Kunhegyesen, mert a szocialista meggyőződésű Létai János azt mondta az emiatt verekedő Dienes Attilának: “Mit vered itt magad a Jobbik fórumán, amikor a nagyszüleid nagy kommunisták voltak?”. A Jobbik szóvivője, Dúró Dóra arról tájékoztatott: nem jobbikos, hanem fideszes képviselő emelt kezet a szocialista aktivistára. A Fidesz színeiben 2006-ban mandátumot szerző [...]
2010. 03. 17. 19:24
A Fidesz-KDNP két fővárosi politikusa feljelentést tett többXIII. kerületi önkormányzati felújítással kapcsolatban. Spaller Endre és képviselőtársa, Harrach Tamás közleményében öt ügyről számolt be. A legkirívóbbnak a Csata utcai sportcsarnok mozgáskorlátozottak számára fenntartott mellékhelyiségének felújítási ügyét tartják. Ezt a tíz négyzetméteres helyiséget az önkormányzat nyolcmillió forintból újította fel, azaz négyzetméterenként 800 ezer forintos áron készült el [...]
2010. 03. 17. 15:46
A szocialista országgyűlési képviselő szerdán Budapesten elmondta: Létai Jánost, aki nézőként ott volt a Jobbik múlt vasárnapi, kunhegyesi fórumán, annak ellenére, hogy nem csinált semmit, a rendezvény után megütötte Dienes Attila Fidesz-Jobbikos önkormányzati képviselő. Török Zsolt hangsúlyozta: Létai János be sem ment a terembe, csak az ajtóból figyelte a rendezvényt, de ott is folyamatosan provokálták [...]
2010. 03. 17. 15:34
Olvasói sztorik