Amerikai vadászrepülőgépek lelőttek egy cirkáló rakétát, amelyet Jemen húszi militáns területeiről egy a Vörös-tenger déli részén működő amerikai rombolóra lőttek ki – közölte az amerikai hadsereg vasárnap.
Őrizetbe vették vasárnap Nagy-Britanniában egy palesztinpárti szervezet hat tagját azzal a gyanúval, hogy tiltakozó akciót terveztek a Londoni Értéktőzsde (LSE) hétfői nyitásának megakadályozására.
A Hezbollah libanoni fegyveres szervezet vezetője vasárnap, a gázai hadművelet századik napján úgy vélte, hogy Izrael kudarcot vallott gázai céljai elérésével, ezért kénytelen lesz tárgyalni.
Szombaton a WHO és partnerei két létfontosságú kórházat is meglátogattak a Gázai övezetben – közölte az X-en Tedrosz Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet vezetője.
A Gázai övezet a háború miatt lakhatatlanná válik, figyelmeztetett vasárnap az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak nyilatkozva a Norvég Menekülttanács (NRC) helyi illetékese.
Az izraeli túszok családtagjai a Hamász által elrabolt szeretteik kiszabadítását követelték az izraeli kormánytól vasárnap, a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin terrorszervezet elleni háború századik napján.
Ha a hágai nemzetközi büntetőbíróság tűzszünetet is rendelne el, Izrael akkor is győzelemig folytatná háborúját a Hamász ellen, erről beszélt Benjamin Netanjahu a fegyveres konfliktus 100.
Tel Avivban a Túszok terén a Hamasz által október 7-i támadás során elraboltak családjai egy nagy Hamasz-alagút utánzatot állítottak fel, hogy felhívják a figyelmet szeretteik sorsára, a túszokat 100 napja tartják fogságban - írta a The Times of Israel.
Az amerikai hadsereg péntek éjszaka csapást mért egy húszi radarállomásra Jemenben – jelentette be szombaton az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága (Centcom) az MTI ismertetése szerint.
Izrael egy Katarral megkötött megállapodás alapján gyógyszereket küldhet a Gázai övezetbe a csaknem száz napja a Hamász iszlamista terrorszervezet fogságában lévő izraelieknek, jelentette be péntek este az izraeli miniszterelnöki hivatal.
Jemen nemzetközileg elismert kormánya pénteken közölte: a húszi lázadókat tartja felelősnek azért, hogy az országot „propagandacéllal" katonai konfliktusba rángatták bele.