Élő Nagyvilág

100. napjába lépett a Hamász és Izrael háborúja

Faiz Abu Rmeleh / Middle East Images / AFP
Faiz Abu Rmeleh / Middle East Images / AFP

Az előző nap történéseit ide kattintva olvashatod vissza.

Palesztinpárti szervezet tagjait vették őrizetbe Nagy-Britanniában a londoni tőzsde működésének megzavarására szőtt terv gyanújával

Őrizetbe vették vasárnap Nagy-Britanniában egy palesztinpárti szervezet hat tagját azzal a gyanúval, hogy tiltakozó akciót terveztek a Londoni Értéktőzsde (LSE) hétfői nyitásának megakadályozására.

A Scotland Yard vasárnap esti tájékoztatásában közölte: a Palestine Action nevű csoport aktivistái a hatósági gyanú szerint azt tervezték, hogy hétfő reggel megrongálják a tőzsde épületét, és oda is láncolják magukat a bejárathoz, azzal a céllal, hogy a tőzsde ne tudjon kinyitni a kereskedés kezdetére.

A londoni rendőrség beszámolója szerint az őrizetbe vételekhez vezető vizsgálat azután kezdődött, hogy a Daily Express című brit napilap információkat adott át a hatóságoknak a készülő akcióról. A Palestine Action aktivistáit – három férfit és három nőt – Londonban, Brightonban és Liverpoolban vették őrizetbe rongálás előkészületének gyanújával.

Sian Thomas detektív-főfelügyelő, a vizsgálat irányítója a Scotland Yard tájékoztatásához fűzött nyilatkozatában nagy jelentőségűnek nevezte a gyanúsítottak őrizetbe vételét. Hangsúlyozta: a rendőrség gyanúja szerint a csoport felfordulást és károkat okozó mutatványra készült, amelynek komoly következményei lehettek volna, ha sikerül végrehajtani. A nyomozótiszt köszönetet mondott a Daily Expressnek, amiért a lap átadta a saját oknyomozó munkájából eredő információkat.

A rendőrfelügyelő hangsúlyozta ugyanakkor: a londoni tőzsdénél tervezett akció a hét egészére kiterjedő akciósorozat terveinek csak egy része lett volna. A Scotland Yard éppen ezért kapcsolatban áll a londoni City pénzügyi központjának különálló rendőrségével és országszerte más rendőrkapitányságokkal is, annak biztosítására, hogy megfelelő erőforrások álljanak rendelkezésre, ha a következő napokban bármiféle rendzavarás történne – fogalmazott vasárnapi közleményében a Scotland Yard vezető nyomozója.

A Palestine Action 2020-ban alakult azzal a meghirdetett céllal, hogy akadályozza az Izraelt fegyverekkel ellátó nemzetközi vállalatok nagy-britanniai érdekeltségeinek tevékenységét. A csoport kiemelt célpontjai közé tartoznak az Elbit Systems nevű izraeli haditechnikai konglomerátum nagy-britanniai telephelyei, amelyek ellen a szervezet az elmúlt években több – elsősorban rongálással, épületfoglalással járó – akciót is végrehajtott.

(MTI)

Hezbollah-vezér: Izrael egyetlen célját sem érte el Gázában

A Hezbollah libanoni fegyveres szervezet vezetője vasárnap, a gázai hadművelet századik napján úgy vélte, hogy Izrael kudarcot vallott gázai céljai elérésével, ezért kénytelen lesz tárgyalni.

„Mit ért el az ellenség a száz nap alatt a gyilkoláson kívül?” – tette fel a kérdést televíziós beszédében Haszan Naszrallah.

(Izrael) semmilyen tényleges vagy látszólagos győzelmet nem ért el. Elbukott a kihirdetett, félig nyilvánosságra hozott, illetve hallgatólagos céljai elérésében

tette hozzá Naszrallah.

„Ha így folytatja, legyen szó Gázáról, Ciszjordániáról, Libanonról, Jemenről vagy Irakról, az ellenséges kormánynak nem lesz más választása, mint elfogadni a gázai ellenállás feltételeit, azaz véget vetni a gázai agressziónak és tárgyalni” – vélte Hezbollah főtitkára.

A Hamász fegyvereseinek október 7-i, mintegy 1200 halálos áldozatot követelő Izrael elleni támadására válaszul Izrael légitámadásokat, majd szárazföldi offenzívát indított a Hamász uralta Gázai övezetben, amelyben a szervezet egészségügy-minisztériumának legfrissebb adatai szerint 23 968 ember halt meg, többségükben nők és gyermekek.

Október óta a Hamásszal szövetséges és szintén Irán támogatását élvező, síita Hezbollah és Izrael között mindennapos a tűzpárbaj. Az AFP francia hírügynökség rendelkezésre álló adatok szerint három hónap alatt 190 ember halt meg Libanonban, közöttük a Hezbollah legkevesebb 141 fegyverese és több mint húsz polgári személy.

(MTI)

Palesztin kórházakban járt a WHO és súlyos állapotokat talált

Szombaton a WHO és partnerei két létfontosságú kórházat is meglátogattak a Gázai övezetben – közölte az X-en Tedrosz Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet vezetője.

Ezek a létesítmények folyamatos támogatást és védelmet igényelnek ahhoz, hogy működőképesek maradjanak. Az övezet déli részén fokozódó ellenségeskedések megnehezítik a segélyek eljutását,

írta. Az Al-Aksza kórházból félelemből menekülnek a betegek, és az egészségügyi személyzet létszáma töredéke a korábbiaknak. A Nasszer kórházban mintegy 700 beteget ápolnak, de hiány van ágyakból, a kórház területén pedig 7000, a lakóhelyét elhagyni kényszerült ember tartózkodik.

Rendkívül fontos, hogy ezeket és más kórházak védelmet kapjanak és hogy helyreálljon a működésük – hívta fel a figyelmet Gebrejeszusz, hozzátéve, hogy az elmúlt napokban az intézmények környékén tapasztalható erőszakos cselekmények ezt méginkább megnehezítik.

Ferenc pápa szerint a háború önmagában emberiesség elleni bűn

A háború önmagában emberiesség elleni bűn – jelentette ki vasárnap Ferenc pápa, aki ismételten békét szorgalmazott Ukrajnában és a Közel-Keleten. „Ne feledkezzünk meg erről. Az embereknek, a világnak békére van szüksége” – mondta a pápa heti úrangyala imája után.

Az imában az egyházfő felszólította az embereket, hogy ne feledkezzenek meg azokról, akik a háború kegyetlensége miatt szenvednek a világ több részén. Ismételten békére szólított fel Ukrajnában és Gázában is.

Imádkozzunk azért, hogy akiknek befolyásuk van ezekre a konfliktusokra, gondolkodjanak el azon a tényen, hogy a háború ezeket nem oldja meg, csak halált ont a polgári lakosok között, lerombolja a városokat és az infrastruktúrát

mondta a pápa.

Vasárnap van a századik napja, hogy a Hamász iszlamista palesztin szervezet fegyveresei a Gázai övezetből Izraelre támadtak, ahol megöltek 1200 embert, megsebesítettek további háromezret és mintegy 250 embert elhurcoltak, akik közül sokan a mai napig sem szabadultak ki. Az Izrael Állam történelmének legsúlyosabb támadására válaszul Izrael hadjáratot indított a Gázai övezetben a Hamász felszámolására, amelyben csaknem 30 ezer palesztin halt már meg.

(MTI)

A harcok leállítását és palesztin állam megalakítását sürgette az egyiptomi és a kínai külügyminiszter

A gázai harcok leállítását és palesztin állam megalakítását sürgette az egyiptomi és a kínai külügyminiszter Kairóban. A felek közös közleményben egyúttal a Vörös-tenger hajózási szabadságáért és a térség biztonságáért is szót emeltek.

Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján Vang Ji, a kínai diplomácia vezetője azt mondta, a palesztin államnak az 1967-es határok között kell megalakulnia, Kelet-Jeruzsálem fővárossal.

A tárcavezetők a Vörös-tenger térségével kapcsolatban aggodalmuknak adtak hangot és óva intettek a feszültség kiszélesítésétől.

Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók számos támadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő, szerintük Izrael felé tartó, vagy Izraelt védő, kereskedelmi és hadihajók ellen azóta, hogy Izrael hadműveleteket kezdett Gázában az övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet katonai és politikai gépezetének felszámolására.

Válaszul a lázadók akcióira péntekre virradóra a brit és az amerikai fegyveres erők számos húszi katonai célpont ellen hajtottak végre légicsapásokat Jemenben. Az Egyesült Államok szombaton újabb támadásokat intézett húszi katonai létesítmények ellen, David Cameron brit külügyminiszter pedig vasárnap újabb műveleteket helyezett kilátásba.

Támadásaikat a húszik Izrael Gázai övezet ellen vívott háborújával és a palesztinok iránti szolidaritással indokolják.

Vang Ji szombaton indult afrikai körútjára, melynek első állomása Egyiptom, ezt követően pedig a tervek szerint Tunéziába utazik tovább, majd felkeresi Togót és Elefántcsontpartot is.

(MTI)

Közel 24 ezer palesztin halt meg eddig

Október 7. óta 23 968 palesztin halt meg és 60 582-en sérültek meg izraeli légicsapásokban a Gázai övezetben a helyi egészségügyi minisztérium szerint. Az elmúlt 24 órában 125-en haltak meg és 265-en sérültek meg.

(Guardian)

Lakhatatlanná válik a Gázai övezet

A Gázai övezet a háború miatt lakhatatlanná válik, figyelmeztetett vasárnap az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak nyilatkozva a Norvég Menekülttanács (NRC) helyi illetékese. Ahmed Bayram a hírtévének elmondta, hogy az NRC mintegy másfél évtizede tevékenykedik az övezetben, és jelenleg is mintegy 50 munkatársa van az ostromlott palesztin területen.

A palesztin lakosságot veszteség, gyász és természetesen félelem sújtja, gyerekeik 100 napja nem aludták át az éjszakát, és hiány van élelmiszerből és tiszta vízből

– mondta Bayram. „Ez a sötét óra arra emlékeztet, hogy a Gázai övezet katonai okokból a legnagyobb árat fizető civil lakosság számára lakhatatlanná válik”, magyarázta az NRC illetékese.

(MTI)

Százperces sztrájkot tartanak ma Izraelben

Az izraeli túszok családtagjai a Hamász által elrabolt szeretteik kiszabadítását követelték az izraeli kormánytól vasárnap, a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin terrorszervezet elleni háború századik napján.

Vasárnap százperces sztrájkot tartanak a száznapos háború és az elhurcoltak iránti szolidaritás jeleként a gazdaságban, a tudományos intézményekben és más területeken Izraelben

– jelentette be az izraeli szakszervezeti mozgalom, a Hisztadrut.

A Hisztadrut országos munkabeszüntetéséhez csatlakoztak az ország legnagyobb vállalatai, a kórházak, a biztosító- és pénzügyi társaságok, a kutatóintézetek és különböző egyesületek. Több felsőoktatási intézményben száz percre leállították az oktatást, néhány egyetemen megemlékezéseket tartottak.

Tel-Avivban, az Elraboltak terének átnevezett központi, az izraeli opera, a Kameri Színház, a városi könyvtár és a helyi szépművészeti múzeum közötti téren a családtagok szervezete 24 órás tüntetést rendezett, amely szombat este kezdődött.

A rendezvényen tárgyalásokat és megállapodást sürgetnek szeretteik szabadon bocsájtása érdekében. A szombat esti tömeggyűlésen többek közt részt vett Beni Ganz, a Nemzeti Tábor párt elnöke, a szűk hadikabinet tagja is.

A háború századik napján tovább folytak a harcok, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap reggel bejelentette, hogy az elmúlt nap során az övezet középső részén négy, délen, Hán-Junisz térségében pedig kilenc palesztin fegyverest öltek meg, közülük ötöt egy alagútban. Az akciókat a légierő és a szárazföldi csapatok együttműködésével hajtották végre.

Emellett az övezet északi részén megtaláltak és megsemmisítettek számos rakétakilövő állást és rakétákat is. A katonai szóvivő vasárnap reggel engedélyezte egy újabb, 21 éves, elesett izraeli katona nevének nyilvánosságra hozatalát. Szombat este a libanoni-szíriai-izraeli határháromszögben fekvő, vitatott hovatartozású Dov-hegynél járőröző izraeli katonák tűzharcban megölték egy libanoni fegyveres csoport négy tagját, akik libanoni területről Izrael területe felé vonultak, jelentette az IDF szóvivője vasárnap reggel.

(MTI)

Izrael elvágná a Gázai-övezetet Egyiptomtól

Benjamin Netanjahu szombati sajtótájékoztatóján azt is kijelentette, hogy muszáj lezárni Egyiptom és a Gázai-övezet között húzódó határt.

Ezzel teljes kontroll alatt tarthatná Izrael a palesztin enklávét.

Közölte, Izrael addig nem tekinti lezártnak a háborút, amíg le nem zárja az úgynevezett Philadelphia folyosót, a Gázai övezet és Egyiptom között elterülő 14 kilométeres vékony földsávot jelöli, ahol többek között a rafahi határátkelő is található.

Elpusztítjuk a Hamászt, demilitarizáljuk Gázát, de délről érkeznek a területre katonai eszközök és halálos fegyverek, ezért természetesen le kell zárnunk azt a határt

– magyarázta.

Egyiptom korábban már figyelmeztette Izraelt, hogy ne hajtson végre katonai műveleteket a folyosón, mert azzal megsértenék az 1979-ben kötött egyiptomi-izraeli békeszerződést.

Netanjahu szerint Hága sem tudja megállítani őket

Ha a hágai nemzetközi büntetőbíróság tűzszünetet is rendelne el, Izrael akkor is győzelemig folytatná háborúját a Hamász ellen, erről beszélt Benjamin Netanjahu a fegyveres konfliktus 100. napján.

Az izraeli miniszterelnök azt követően nyilatkozott, hogy Dél-Afrika népirtással vádolja Izraelt, és az elmúlt két napban meghallgatták képviselőiket Hágában. Dél-Afrika azt szeretné, ha azonnal leállíttatnák a légi és földi csapásokat egyaránt a Gázai-övezetben. A vádat Izrael tagadja.

Senki nem fog megállítani minket, sem Hága, sem senki más

– mondta a televízióban még szombaton is.

A hágai bíróságon várhatóan évekig eltarthat, mire ítéletet hoznak az ügyben, de az ideiglenes intézkedésről szóló döntés heteken belül megszülethet. A határozat kötelező érvényű, de nagyon nehéz lenne betartatni.

Olvasói sztorik