'56

A Tűzoltó utcai felkelők formálisan is önálló csoporttá szerveződnek. Központjuk két Tűzoltó utcai garázs, parancsnokuk Angyal István és Csongovai Per Olaf.
2006. 10. 11. 12:44
A Corvin közi csoport a Práter, Vajdahunyad, Nap, Kisfaludy utcai fegyveresekkel együtt 1000-1200 főre növekszik. Iván Kovács László és helyettese, Pongrátz Gergely megkezdik a környék csoportjainak egyesítését. A csoportok önállósága megmarad, de a corvinisták koordinálják tevékenységüket.Este nyolc körül fegyverszüneti megbeszélések indulnak a Corvin közben Váradi Gyula vezérőrnagy és a felkelők parancsnokai – Iván Kovács László, [...]
2006. 10. 11. 12:44
Délben a II. Kerületi Tanácsházán Dudás József ismerteti 25 pontból álló követelését és megalakítja aII. Kerületi Nemzeti Bizottságot. Dudás a budai forradalmi erők főparancsnokává Szabót nevezi ki, aki azonban csak a Széna tériek irányítását vállalja. Este Dudás József a Blaha Lujza téri, a forradalom első napján megostromolt Szabad Nép-székházat az általa létrehozott Magyar Nemzeti Forradalmi [...]
2006. 10. 11. 12:43
Előző nap este hosszasan tárgyalnak szovjet és magyar vezetőkkel kilenc pontba foglalt feltételeikről. Követeléseik között szerepel az ÁVH lefegyverzése és a szovjetek kivonulása is. Hajnalban sikertelenül zárulnak a szovjetek és a corvinisták közötti tárgyalások, ezért megindul a támadás a felkelők ellen. Ők azonban az ellenük vezényelt szovjet harckocsik többségét megsemmisítik, így aztán a második hullámnak [...]
2006. 10. 11. 12:38
A politikai megoldás lassan bontakozik ki. Még több napig a fegyvereké a főszerep. A honvédelmi vezetés elrendeli, hogy a Kossuth Tüzér Iskolából egy osztag mentse fel Maléter ezredest a Kiliánban. A növendékek azonban egyszerűen nem teljesítik a parancsot, bár szovjet támogatást is kapnának.Nagy Imre közbelépA régi rendszerhez végletekig lojális Hodosán Imre őrnagy felajánlja, hogy a [...]
2006. 10. 11. 12:36
Tovább folytatódik a külső kerületek lázongása is, Pesterzsébeten a felkelők megszállják és egész nap megtartják a fontosabb középületeket, így a rendőrség, a tanács, a pártbizottság és a vásárcsarnok épületét.
2006. 10. 11. 12:35
A rádió körüli harcokban is résztvevő híradó ezred egyik egysége megszállja a Szabadság hidat. Estére úgy tűnik, hogy sikerül ellenőrzésük alá vonni Dél-Buda belső területeit.
2006. 10. 11. 12:35
Október 27.: Az országot vezető pártnak egyértelműen állást kell foglalnia, hogy miként kezelje a felkelést. Az ötvenes években hangoztatott jelmondatok szerint a párt a munkásokat képviseli és feltételezésük szerint a gyárak népe egyetért a párt irányvonalával. Ez a legitimáció a forradalomban szertefoszlik. A megalakuló munkástanácsok követelései között ugyanis első sorban szerepelnek azok, amelyeket a vezetők az ellenforradalom követeléseinek
2006. 10. 11. 12:34
Létrejön a Széna téri ellenállócsoport, vezetőjük Szabó bácsi (Szabó János) lett. Szabó megítélése ma is ellentmondásos, az azonban biztos, hogy tapasztalt katona volt és korábban tagja volt a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének.A Széna tériek egyik központja a kettes metró építéséhez felhúzott, akkor éppen üres épületek lettek. A budai oldal legjelentősebb és összeségében a corvinisták után a [...]
2006. 10. 11. 12:32
A csepeli Királyerdőben Sorn Károly felkelőcsoportot szervez, s tovább keresik Kalamár Józsefet Csepel korábbi tanácselnökét, őt tartják ugyanis a két nappal korábbi sortűz felelősének. Kalamárt végül lelövik a felkelők, de sajnos tévedésből egy ártatlan, a tömeg elől menekülő esztergályost is agyonlőnek. A kerületben önkénteseket kezdenek el toborozni a szovjetek elleni harcra, ahogy más kerületekben itt [...]
2006. 10. 11. 12:32
Október 26.: Az egész országban folyamatossá válnak a tüntetések, mindenhol leáll a munka és a tanítás. A Magyar Dolgozók Pártja nem ura többé a helyzetnek, s gyakorlatilag nincs is már eszköze a a korábbi rend helyreállítására. A katonák egyre kevésbé engedelmeskednek feljebbvalóiknak.
2006. 10. 11. 12:32
Maléter feladataMaléter Pál ezredes parancsot kap, hogy az erősen szorongatott Kilián laktanyába segítséget vigyen. A laktanya épületébe ugyanis a forradalmárok behatoltak és a katonák közül jópáran egyszerűen elhagyták az épületet. Maléter tankjai folyamatosan harcolva jutottak el a Körút és az Üllői út sarkán álló épülethez. Itt azonban az ezredes valószínűleg nem tudván, hogy miként is [...]
2006. 10. 11. 12:30
A Corvin köziek súlyos harcokat vívnak a 2. szovjet gépesített gárdahadosztállyal. A folyamatos harcoknak köszönhetően egyre többen értesülnek a csoportról, a létszám folyamatosan növekszik.
2006. 10. 11. 12:30
A két napos harcban teljesen kiégett Magyar Rádió épületét visszaveszik a szovjet és magyar reguláris erők, bár addigra az épület nagyrészt kiürült. Néhány nappal később a teljesen szétlőtt épületben ült össze a Magyar Rádió Forradalmi Tanácsa, amely a konszolidálódó ország új Szabad Kossuth Rádióját létrehozta.
2006. 10. 11. 12:27
Fegyveres lázadásElőző napon felkelők betörtek a helyi hadkiegészítő parancsnokság épületébe, azt remélve, hogy ott fegyvereket találnak. A védők azonban lelőttek egy forradalmárt. Majd ezen a napon a rendőrség számos felkelőt letartóztatott. Válaszul a felháborodott tömeg a a Szent Imre téren gyülekezett és kényszerítette a rendőröket, hogy az elfogottakat engedjék szabadon. A sikertől nekibuzdult tömeg ezután [...]
2006. 10. 11. 12:27
Olvasói sztorik