Élet-Stílus

Felkelés Csepelen is

admin
admin

2006. 10. 11. 12:27

Fegyveres lázadás
Előző napon felkelők betörtek a helyi hadkiegészítő parancsnokság épületébe, azt remélve, hogy ott fegyvereket találnak. A védők azonban lelőttek egy forradalmárt. Majd ezen a napon a rendőrség számos felkelőt letartóztatott. Válaszul a felháborodott tömeg a a Szent Imre téren gyülekezett és kényszerítette a rendőröket, hogy az elfogottakat engedjék szabadon. A sikertől nekibuzdult tömeg ezután átvonult a helyi pártszervezethez és elfoglalták annak épületet. Itt fegyvereket is találtak, a helyi párttitkárt csak Kovács Sándor, katonatiszt a tüntetés egyik résztvevője tudta megmenteni a lincseléstől.


Munkástanács alakul
A Csepeli Vas- és Fémművek számos üzemegységében létrehoznak munkástanácsokat, amelyek október végén megalakítják az üzem Központi Munkástanácsát. Nagy Elek, aki ebben a szervezetben vezető szerepre tett szert, megemlíti, hogy a tanácsokat 30-40 százalékban korábbi párttagok alkották. A munkások elképzelése szerint a munkástanácsokból jött volna létre a konszolidáció után a parlament második háza.

vissza a címlapra
  • Címkék:
  • '56

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.