Szórakozás

A Törökországban nemcsak énekesként, de televíziós műsorvezetőként is közismert vak Sentürk egy Ferrari F430-assal állította fel az új gyorsasági csúcsot a délkelet-törökországi Sanliurfa repülőterén. Sírva fakadt, amikor a Guinness-világrekordok brit hitelesítőitől megtudta, hogy átlagos 292,89 kilométer/órás sebessége átadta a múltnak az előző “bajnok”, egy brit bankigazgató 284 kilométer/órás rekordját. Az énekes időnként a 315 kilométer/órás [...]
2010. 04. 02. 19:48
A büntetett előéletű férfi január 26-án az éj leple alatt leverte a lakatot az egyik húsboltról, majd az ajtó befeszítésével behatolt az épületbe, ahonnan 235 ezer forint értékben tulajdonított el többek között füstölt kolbászt, szalámit, füstölt csülköt, illetve szalonnát – nyilatkozta a hir24.hu-nak Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósa. A rendőrség a bejelentést követően [...]
2010. 04. 02. 10:28
Két 22 éves többszörösen büntetett előéletű férfi elhatározta, hogy úgy szereznek pénzt, hogy az egyik közös ismerősükhöz bemásznak, majd az ott lévő hegesztőtranszformátort ellopják. Kerékpárral meg is érkeztek a helyszínre, átmásztak a kerítésen, majd elvonszolták a 60 kilós tárgyat egy ismerősükhöz, aki nem tartózkodott otthon – mondta a hir24.hu-nak Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság [...]
2010. 04. 02. 10:24
Angliában Húsvéttól alkalmazzák a "repülő sárgaangyalt", aki lerobbant autósokon segít az autópályákon.
2010. 04. 02. 08:09
Fucking Hell Beer, azaz "Kiba..ott pokol néven hozza forgalomba sörét egy felső-ausztriai település, Salzburg közelében.
2010. 04. 01. 15:36
A rendőrök még 2006. november 16-án intézkedtek egy ittas férfival szemben, aki agresszívan lépett föl egy postahivatalban, trágár szavakkal szidalmazott egy postai alkalmazottat, s többször beleütött a kiszolgáló ablaknál lévő pultba és a falba. A biztonsági őr hívására a helyszínre érkező rendőrök a férfival szemben testi kényszert alkalmaztak. A hason fekvő férfit leszorították a földre, [...]
2010. 04. 01. 12:55
Egy spanyol légitársaság légikisasszonyai nem kapták meg a bérüket, ezért tiltakozásul készíttettek egy meztelenkedős naptárat.
2010. 04. 01. 08:13
Olvasói sztorik