Szórakozás

Cipőtisztító szeminárium!

Az oktatás résztvevői a cipőtisztítás aranyszabályait tanulják.

Franz Schulz, a bécsi szeminárium vezetője hangsúlyozta, hogy “a cipők nem csak azt a célt szolgálják, hogy védjék a lábat. Divatcikkek is egyben, ezért fontos a megfelelő ápolásuk, hogy sokáig örömünk teljék bennük”.

Az oktatás résztvevői a befizetett tíz euróért cserébe megtanulhatják a cipőtisztítás aranyszabályait. Susanne Brandt, a Collonil cipőápolószer-gyártó cég munkatársa elmondta, az új cipőkre már az első felvétel előtt fel kell vinni egy impregnáló alapréteget. Ennek hiányában ugyanis a lábbelik gyorsan átnedvesednek, anyaguk felszívja a koszt, a zsírt és az olajakat, ezáltal örökre megmaradó foltok keletkeznek felszínükön.

A szakember szerint annak érdekében, hogy a cipők szép fényűek legyenek és sokáig tartsanak, fontos, hogy kefével, törlőkendővel vagy egyéb eszközzel előbb alaposan megtisztítsák a kosztól, majd ápolókrémmel gondosan bevonják a felületét.

Brandt figyelmeztette a szeminárium résztvevőit a színtelen krémek használatának veszélyeire. Ugyanis – mint elmondta – ha ezeket az anyagokat túlságosan gyakran alkalmazzák sötét színű cipőn, a lábbeli elveszítheti eredeti színét, és szürkévé válhat.

Kiemelte a cipők pihentetésének és a sámfák használatának jelentőségét is. Naponta a láb egy nyolcad liter nedvességet képes leadni, a lábbelinek időre van szüksége, hogy kiszáradjon, és elpárologtassa a felszívott nedvességet. A sámfa pedig megakadályozza a járás során keletkező ráncok elmélyülését a bőrcipőn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik