Szórakozás

Albán internetes portálok jelentése szerint fiatalok százai vonultak utcára márciusban az észak-albániai Lezhában, hogy “megvédjék városuk becsületét és jóhírét”. A tiltakozók hangoztatták, hogy városukban “nincsenek homoszexuálisok”, és azzal fenyegetőztek, hogy elmennek tüntetni Tiranába is, ha nem távolítják el a BB3-házból Klodian Celát, a másságát édesanyjának a Top Channel tévé műsorában megvalló fiatal férfit. A szűnni [...]
2010. 04. 05. 16:52
A brit sajtó szerint az incidens az előző brit kormányfő és felesége, Cherie Blair vidéki rezidenciáján történt. A pontos okokról eltérnek a híradások; egyes lapok szerint kigyulladt a kenyérpirító, mások szerint a berendezésnek füstölni kezdett, mert túlmelegedett. A riasztó mindenesetre bekapcsolt, és – miután kiemelt műemlékvédelmi épületről van szó – azonnal három tűzoltóautó indult a [...]
2010. 04. 05. 14:55
Megszülte, majd ellátatlanul hagyta csecsemőjét egy 36 éves nő. A gyermek meghalt, az anya ellen emberölés miatt folytat eljárást a rendőrség.
2010. 04. 03. 14:06
A Törökországban nemcsak énekesként, de televíziós műsorvezetőként is közismert vak Sentürk egy Ferrari F430-assal állította fel az új gyorsasági csúcsot a délkelet-törökországi Sanliurfa repülőterén. Sírva fakadt, amikor a Guinness-világrekordok brit hitelesítőitől megtudta, hogy átlagos 292,89 kilométer/órás sebessége átadta a múltnak az előző “bajnok”, egy brit bankigazgató 284 kilométer/órás rekordját. Az énekes időnként a 315 kilométer/órás [...]
2010. 04. 02. 19:48
A büntetett előéletű férfi január 26-án az éj leple alatt leverte a lakatot az egyik húsboltról, majd az ajtó befeszítésével behatolt az épületbe, ahonnan 235 ezer forint értékben tulajdonított el többek között füstölt kolbászt, szalámit, füstölt csülköt, illetve szalonnát – nyilatkozta a hir24.hu-nak Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósa. A rendőrség a bejelentést követően [...]
2010. 04. 02. 10:28
Két 22 éves többszörösen büntetett előéletű férfi elhatározta, hogy úgy szereznek pénzt, hogy az egyik közös ismerősükhöz bemásznak, majd az ott lévő hegesztőtranszformátort ellopják. Kerékpárral meg is érkeztek a helyszínre, átmásztak a kerítésen, majd elvonszolták a 60 kilós tárgyat egy ismerősükhöz, aki nem tartózkodott otthon – mondta a hir24.hu-nak Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság [...]
2010. 04. 02. 10:24
Olvasói sztorik