Szórakozás

Sztriptíz a Kennedy-gyilkosság színhelyén

Egy ismert amerikai énekesnő fényes nappal levetkőzött a forgalmas dallasi utcán és mintha lelőtték volna, a földre rogyott, ahol meggyilkolták John F. Kennedy amerikai elnököt.

Erykah Badu 39 éves, Grammy-díjas énekesnő tette nagy visszhangot váltott ki.

A filmet előzetes rendőrségi engedély nélkül, egyetlen snittben vették fel az utcán, rejtett kamerával, még március 13-án. Erykah Badu fehér gépkocsin érkezik a helyszínre, tetőtől talpig melegen felöltözve kiszáll az autóból. Napszemüvege, sálja, kapucnija Jacqueline Kennedy stílusát idézi a Le Figaro szerint. A videón megjelennek a Kennedy-gyilkosságot megörökítő híres Zapruder amatőrfilm kockái, hallani a drámát egyenesben közvetítő egykori szpíker szavait.

Erykah a Dealey-tér felé tart, oda, ahol az elnököt lelőtték, s a meglehetősen élénk forgalmú, helybéliekkel és turistákkal, felnőttekkel és gyerekekkel teli utcán előbb a szemüvegét dobja lezseren maga mögé, majd a dzsekijét, a blúzát és így tovább, és amikor már semmi sincs rajta, hirtelen összerándul és a földre zuhan, mintha lelőtték volna. Az utcán közlekedők körül néhányan rábámulnak, de igazából semmiféle különös hatást nem vált ki a jelenet.

Az énekesnő a klip felvezetőjében elmondta, hogy a Matt és Kim duó inspirálta: ez a páros Lessons learned című dalának reklámozása végett korábban a New York-i Times Square-en hajtott végre sztriptízt, ő a Window Seat című számát hirdette így. Később azt fejtegette, hogy a Kennedy-gyilkosságra azért utalt, mert arra gondolt, milyen “karaktergyilkosság” áldozata lesz e vetkőzés után, továbbá úgymond egy bizonyos “kollektív gondolkodási rendszert” kívánt népszerűsíteni.

Erykah Badu maga is Dallasban született és három gyermeke van, három különböző partnerétől. A Twitteren később elmondta, hogy az utcán egyesek rákiáltottak: “Ez nyílt utca, szégyellje magát, öltözzön fel!”. A média által idézett szemtanúk azt is szóvá tették, hogy a jelenet sokkolhatta a gyerekeket – erre Badu azzal válaszolt, imádkozott közben, hogy a kicsik ne ijedjenek meg. A Contactmusic.com internetes portálon a videofelvétel producerei elmondták, felkészültek arra, hogy az énekesnőt le fogja tartóztatni a rendőrség, sőt azt tartották volna az igazi reklámsikernek. Az óvadék összege is készen állt, de végül nem volt jelen rendőr a vetkőzés pillanatában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik