Szórakozás

A 2011 nyarán mozikba kerülő alkotás története az, hogy három barát eldönti, hogy megölik főnöküket, hogy ne kapjanak több nagy stresszel járó munkát. A komédiában rajta kívül még feltűnik Colin Farrell, Jason Bateman, Jamie Foxx és Charlie Day. „Ez a szerep provokatív és szexuális, ám emellett hisztérikus és szórakoztató. Nincs az tervbe véve, hogy megmutatja [...]
2010. 06. 18. 08:22
Peter Rogers írta és rajzolta azt a képregényt, amely teljesen új kuriózumnak számít a piacon. „Kihívás elmesélni valakinek az életét. Több módon is próbáltam biztosítani, hogy a látvány is érdekes legyen” – mondta Rogers. A David Beckhamről szóló képregényt szeptembertől kapható az Amazon internetes könyvesboltban.
2010. 06. 18. 08:06
A tíz jóbarát Bristal városának egyik kocsmájában vállalta be a gyantázást. A vendégek közül az téphette le az éppen aktuális gyantacsíkot, aki a legmagasabb licitet ajánlotta. Ráadásul minél érzékenyebb helyre került a gyanta, annál több pénz járt a tépésért. Joe Cooper volt az egyetlen, aki a brazil fazont is vállalta, de balszerencséjére a gyantacsík túl [...]
2010. 06. 18. 07:45
Snoop Dogg június 27-én szerepelt volna a hágai Parkpop fesztiválon, de a város illetékesei közleményükben azt írták: a rapper nem lép fel, mert “így akarják megóvni a zenei esemény szabad, nyílt és barátságos atmoszféráját.” Azt azonban pontosan nem írták, hogy milyen kifogásuk van Snoop Dogg ellen. Az amerikai hip-hop sztár – akinek igazi neve Calvin [...]
2010. 06. 18. 07:44
A négygyermekes, 33 éves Irina Nyedokunyeva egy barátjával volt, amikor egy udvaron egyszer csak elnyelte a föld. A férfi leereszkedett a csatornába, de jó 50 méter után feladta. Közben a környező garázsok őre hívta a rendkívüli helyzetek minisztériumának mentőszolgálatát. Egy mentő megtalálta Irinát a nyitott lejárótól mintegy 300 méterre, magához kötözte és visszavitte a létrához. [...]
2010. 06. 18. 07:25
A middelburgi bíróság ugyanis azt a határozatot hozta, hogy Dekker egy hónappal tovább, egészen augusztus 1-ig gyerekvédelmi felügyelet alatt marad, mert utazásának “kockázata még mindig nagy.” Laura Dekker célja az, hogy a világ legfiatalabb szóló-hajósaként teljesítse a földkörüli vitorlázás tervét. Ez jelenleg csak akkor válhatna valóra, ha ez év szeptembere előtt elindul, és 2012. szeptember [...]
2010. 06. 17. 17:55
Brit források azt állítják, Woodsnak 2003-ban – abban az évben, amikor feleségül vette a svéd modellt, Elin Nordegrent – szerelemgyereke született egyik szeretőjétől. Egy lap még azt is tudni véli, hogy egy bizonyos Theresa Rogers az anyja a kislánynak, s a sportoló 2 millió fontot (680 millió Ft) fizetett a hallgatásáért. A milliárdos versenyző múltjában [...]
2010. 06. 17. 17:00
A csütörtökön ismertetett felmérés szerint arra a kérdésre, hogy az angol csapat vb-győzelmét részesítenék-e előnyben, vagy egy intim kalandot a képzeletükben élő “álomhölggyel”, a férfi szurkolók 52 százaléka a világbajnoki diadalt választotta, és csak 42 százalék mondta azt, hogy inkább ágyba bújna a tökéletes nővel. Az arányok azonban alaposan átfordulnak, ha hosszabb szexstopról lenne szó. [...]
2010. 06. 17. 16:09
Abigail 5 évvel ezelőtt kényszerült tolószékbe. A kisfiúval terhes nő babakocsiját tolta nem messze lakásuktól, amikor az őrült hátulról rárontott, és keresztüldöfte a nyakát. Az asszony életéért akkor egy ország aggódott, bár állapota azóta sokat javult, talán élete végéig tolókocsiban kell maradnia. Támadója, Richard Cazaly azóta öngyilkos lett.
2010. 06. 17. 15:56
„Nagyon szeretem a Karády-dalokat, minden álmom, hogy egy lemezt készíthessek ezekből az örökzöld slágerekből – mondta Gregor, aki kicsit izgul a börtönszerepléstől – írja a SzegedKurír. A színésznőt az életéről, a színészetről és a zenéről faggathatják majd a Csillag börtön lakói, akik – előzetesen – írásban teszik fel kérdéseiket.
2010. 06. 17. 15:25
A sajátos helyzet New Addingtonban alakult ki. A kukásokat az önkormányzat egészségügyi és munkavédelmi hivatala utasította, hogy ne kockáztassák testi épségüket. A veszélyforrások között a csúszásveszélyes szemét mellett törött lépcsőket, hiányzó korlátokat és a világítás hiányát is említették. A lakók dühösek. “A szemét a házak előtti közterületen is tetemes, kórokozók melegágya, patkányokat vonz. Undorító az [...]
2010. 06. 17. 14:30
Az egyik sydneyi kaszinóban lebonyolított rekordkísérleten – melynek eredetileg öten vágtak neki – a 22 esztendős Joanne és a nála két évvel idősebb Alanah Argyrou a 2009-ben egyfolytában 86 órán keresztül tévéző holland Efraim van Oeveren rekordját szárnyalta túl. A csúcsdöntésnek szigorú szabályai voltak: egyszer sem lehetett öt másodpercnél hosszabb ideig elfordulni a képernyőtől az [...]
2010. 06. 17. 12:33
A vízhatlan kamerára májusban bukkant rá Paul Schultz amerikai parti őr a floridai Key West tengerpartján. Egy 2010. januári felvételen – igencsak hektikus mozgással – a tengervíz, olykor pedig egy úszó teknős látható. “A teknős beleakadt a kamerába, és bár nehéz megmondani, hogyan, bekapcsolta és lefilmezte magát vele. Amikor először láttam a videót, azt hittem, [...]
2010. 06. 17. 12:20
A 23 éves sofőr túlélte a balesetet, amelynek idején részeg volt. A rendőrség még nyomoz az ügyében, de várhatóan ittas vezetés és gondatlanságból elkövetett emberölés miatt kell majd bíróság elé állnia. Dédunokája halála miatt Nelson Mandela lemondta részvételét a sportesemény nyitóünnepségén. A kislány dédnagymamája, a Nobel békedíjas politikus korábbi felesége, 73 éves Winnie a hír [...]
2010. 06. 17. 12:01
A nem mindennapi akció éppen a 14. Nemzetközi Gazdasági Fórum előtt történt, amelyre az orosz politikai és gazdasági vezetés mellett számos magas rangú külföldi vendéget is várnak. A Guinness Rekordok Könyvébe illő, 60 méteres, primitív, de jól felismerhető ábrát valakik az éjszaka felnyíló hidak egyikének a felére festették fel, vagyis a nemi szerv a híd [...]
2010. 06. 17. 11:52
A június 24. és 27. közötti aukción eladásra kínálják Michael Jackson egyes bútorait, színpadi ruháit és kézzel írott dalszövegeit, de a kínálatban szerepelnek Jimi Hendrix, Johnny Cash és Elvis Presley koncerten használt gitárjai is. A Julien’s Auction nevű aukciós ház Las Vegas-i Planet Hollywood Resort & Casinóban tartott négynapos árverésen megvásárolható lesz Anna Nicole Smith [...]
2010. 06. 17. 11:20
“Ha túl fiatalon kerül az ember reflektorfénybe, bizonyára vannak olyan időszakok, amikor elbizonytalanodik, és nem találja önmagát. Mivel mindig szem előtt van, nincs meg a lehetősége annak, hogy teljesen önmaga lehessen egy-egy szituációban. Persze szerintem típusfüggő, hogy ki, mennyire ragad meg ebben a dologban. Én úgy gondolom, hogy egész jól kezeltem és kezelem ezt a [...]
2010. 06. 17. 11:13
Olvasói sztorik