Szórakozás

– Nagy ostobaság lenne részükről, ha miattam hosszan megromlana a viszony köztük. Ez az én dolgom, Gábornak és Lacinak mindehhez semmi köze – nyilatkozott a Borsnak Andi. Szalay Balázs, Várkonyi Andrea csapatfőnöke megerősítette a lap információit. – Azt tudom, hogy régebben Bochkor Gáborék és Palik Lászlóék híresen nagy családi barátok voltak. Aztán Várkonyi Andi elkezdett [...]
2010. 07. 26. 07:07
– Melegítőnadrágban jött bulizni, mint valami tizenéves hiphopsztár, de nem bírta sokáig; éjfélig táncolt, aztán inkább már csak ücsörgött az asztalnál – mondta az egyik szemtanú a Daily Mailnek. Az énekesnőt végül barátai kísérték a kocsijához, ahol enyhén szédelegve ült be a hátsó ülésre. Sokáig lehunyva is tartotta a szemét, valószínűleg annyira forgott vele a [...]
2010. 07. 26. 06:54
Az amerikai színész egy ideje már győzködi Becket, ám a sportoló egyelőre nem állt kötélnek. Tom a Kéjjel nappal című akció-vígjáték londoni premierjén találkozott az angol klasszissal, s az őket mikrofonnal üldöző újságíróknak ismét kifejtette teóriáját. – Folyamatosan bátorítom Davidet, hogy váltson, és legyen végre filmszínész – mondta Tom Cruise. – Megvan hozzá a külseje, [...]
2010. 07. 24. 16:50
A forró és száraz időjárás következtében gyenge termést hozott az ideális hosszúságú sült burgonya előállításához használt extra-nagy burgonya. A sült burgonya iparágnak és a fogyasztóknak meg kell barátkozniuk a rövidebb krumplival. A kisebb burgonya azt jelenti, a legjobb esetben is valószínűleg 45 milliméteres lesz a ropogtatni való, elmaradva a szokásos 55 milliméterestől. Németország évente 11 [...]
2010. 07. 24. 08:48
“Egyszer, a vita hevében egy törülközővel meg is dobta az elnök a nejét “– mondta az egyik név nélkül nyilatkozó illető. A Fehér Ház szóvivője persze cáfolta a hírt, mondván semmi gond nincs az Obama családban. Az elnök ugyan nem örül a népszerűségvesztésének (a választók 49 százaléka támogatja csak), de biztos abban, hogy ez meg [...]
2010. 07. 23. 17:43
„Az biztos, hogy én oda fogok állni a bíróság elé, és meg fogom kapni a magam ítéletét, az egészen biztos, hogy vezetni nem fogok egy jó darabig, lehet hogy örökre, vagy 10 évig van az elvétel, azt hiszem az a legsúlyosabb, azt megkapom. De még egyszer mondom, erről fölösleges beszélni, ez a bíróság dolga, nem [...]
2010. 07. 23. 17:16
Dean Potter mezítláb, biztosító kötél nélkül egyensúlyozik a Lost Arrowban Yosemite-nél két csúcs között. A fiatalember alatt több száz méter mélység tátong. Végignézni sem könnyű a mutatványt, nemhogy megcsinálni…
2010. 07. 23. 16:44
A 25 éves Mitchell Grainger és lánya kedvtelésből tartottak tyúkokat, amíg a rókák fel nem dúlták a tyúkól életét. A megmaradt tyúkot továbbra is gondozták, és az egyik nap különös mintázatot fedeztek fel. Lefényképezték, mert Jézus arcát vélték látni a tollak között. A férfi elmondta, hogy ezt a tyúkot nem fogják sohasem megölni, ő lesz [...]
2010. 07. 23. 16:33
Rosie 18 évesen vetkőzött először, gyakran szerepel toplessképeken számos brit magazinban. Egyelőre jól fizetnek ezek a megbízások, de a hölgy nem bízza a véletlenre karrierjét. A barna hajú szépség pszichológiát tanul, de nagy örömmel mond igent minden felkérésre, amikor szexi képeket szeretnének róla készíteni a magazinok.
2010. 07. 23. 15:39
A Sawf News információja szerint 2009 novemberében Woods e-mailben üzent a nőnek, megkérve arra, szerezzen be még több Ambient, hogy jobban tudjon teljesíteni az ágyban. Ugyan a hölgy tudta, hogy függőség alakulhat ki a gyógyszer szedésével, Woods kérésére rendszeresen használta a vágyfokozót, hogy a golfos kedvére tegyen. Azonban ahogy arra számítani lehetett, Rachel Ambien-függővé vált, [...]
2010. 07. 23. 14:20
Olvasói sztorik