Szórakozás

Daróczi állítólagos szeretője nem akar vetkőzni

Nóra a ValóVilágban kezdene új életet, és reméli, a szerelem is rátalál.

Mint arról már beszámoltunk, Nóra azért jelentkezett a valóságshowba, mert úgy érzi, hogy a műsor az egyetlen lehetősége a számára, hogy igazán megismerje az ország, és megmutassa, hogy milyen ő valójában.

A lány azt mondja, végleg lezárta a múltat, és nem akar többet beszélni a volt kormányszóvivőhöz fűződő viszonyáról – írja a Blikk.

„Szakítottam a múlttal, a családomtól is elköltöztem, két hónapja élek Budapesten. A saját lábamra akartam állni, mert eddig burokban éltem; a szüleimnek és a környezetemnek kellett megfelelnem. Végre meg akarom találni és megmutatni magamat” – magyarázta a lapnak Nóra, aki 15 éves lánya nélkül, egyedül kezdett új életet.

Az állítólagos szerető elmondta, hogy jelenleg nincs partnere, így nem zárja ki, hogy akár bele is szerethet egy villalakótársába, ha bekerül.

„Nem tudom, de tény, hogy szeretem a szexet, de nem azért megyek oda. Nem vagyok ugyan szégyellős, de sohasem akartam a testemet mutogatni, inkább azt, hogy vannak belső értékeim. Zuhanyozni is csak bikiniben fogok” – tette hozzá a fiatal nő.

Nóra a versenyre a jobb élet reményében jelentkezett, ha megnyeri a főnyereményt, tőzsdén fialtatja majd a pénzt; ha bejut, de kiesik menet közben, akkor ismertségét kamatoztatná valahogy.

Videó a válogatásról:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik