Szórakozás

George Michaelért imádkozik a híresség

Mark Wahlberg együtt érez a börtönben ülő énekessel, ugyanis tinédzserként 2 évet ő is a hűvösön töltött.

„16 éves voltam, amikor börtönbe kerültem, de neki nem ez az első ügye a rendőrséggel. Fel kéne vennie egy sofőrt vagy Amszterdamba kéne költöznie, ahol a fű legális. Mindig összeszorul a szívem, ha valaki börtönbe kerül, imádkozni fogok érte” – mondta a színész a Female Firstnek.

Az énekest ráadásul a londoni Pentonville börtön kiemelt részlegébe szállították, oda, ahová a nemi erőszakot elkövetők és a pedofilok is kerülnek. Amíg Michaelt egy másik, kevésbé súlyos elkövetőket fogadó börtönbe viszik, addig a saját biztonsága érdekében magánzárkában tartják, amelyben egy emeletes ágy, egy tévé, egy rádió és egy vécé található – írja a Daily Mail.

„Amint megérkezett, hatalmas ováció fogadta, és mindenki körbevette, George pedig nehezen viselte ezt, hiszen nem volt testőr, aki megvédje. Aztán az elítéltek elkezdtek poénkodni a számaival, a homoszexualitásával, ő pedig teljesen kiborult. Ráadásul, ha valaki elbánna vele, az hatalmas nevet szerezhetne magának bent, hiszen híres emberről van szó” – mesélte a Daily Mailnek a börtön egyik dolgozója.

George Michaelt drogos állapotban okozott autóbalesetért ítéltek csaknem kéthavi szabadságvesztésre keden. Az énekesnek várhatóan négy hetet kell rács mögött töltenie; a büntetés második felére feltételesen szabadlábra helyezik, de ekkor is rendőri felügyelet alatt áll majd. Autóba azonban ezután is még jó ideig legfeljebb utasként ülhet, az eljáró londoni bíróság ugyanis ezúttal öt évre eltiltotta a járművezetéstől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik