Szórakozás

Dopman és új felfedezettje, Tirpa „Itt van a legjobb” című közös dalukhoz készítettek videoklipet, de a lányok már reggel felöntöttek a garatra, és teljesen kivetkőztek magukból. „Interneten toboroztuk azokat a vagány lányokat, akik a videoklipben szerepelnek. Nagyjából tizenöten jelentkeztek, fizetést egyiküknek sem tudtunk adni, a gazdasági válságban csak a barter működik, de a csajok megelégedtek [...]
2010. 10. 06. 11:18
A tervezet szerint akár 2 év börtönre és félmillió forintnyi összegre is büntethetik azokat, akik nem megfelelően éneklik vagy játsszák a himnuszt, és azokat is büntetni fogják, akik a nemzeti zászlóból – úgymond hazafiatlanul – pólókat, rövidnadrágokat csinálnak. Mindehhez már csak a szenátus jóváhagyása szükséges. A Fülöp-szigeteken nagyon népszerű az éneklés, a karaokebárokban gyilkosságok is [...]
2010. 10. 06. 11:03
– A hajam akkor lett barna, amikor kitaláltuk a férjemmel azt, hogy gyermeket szeretnénk. Ezek szerint rám is igaz az, hogy az ember akkor változtat hajszínt, amikor az életében valamit meg szeretne változtatni, úgyhogy lehet, hogy most megint elkezdek majd szőkülni! – meséli a tabutv.hu riporterének Dundika, aki mostanában az állítólagos válása miatt szerepel az [...]
2010. 10. 06. 10:32
Az RTL Das Supertalent showjában a pucéran, hússal-vérrel pingáló Tim Patch a háromtagú zsűrit sem hagyta hidegen, a végeredmény, azaz a festmény azonban mindent felülmúlt, és az ausztrál továbbjutott a következő fordulóba – írja a manna.ro. Tim Patch körülbelül négy évvel ezelőtt döbbent rá, hogy pénisze micsoda lehetőség számára. Azóta rengeteg képet festett, óránként akár [...]
2010. 10. 06. 10:26
“Leültünk egy asztalhoz, aztán arra lettem figyelmes, hogy a pultnál három, 30-40 év körüli férfi folyamatosan méreget és engem ócsárol” – mesélte az énekes, aki először megpróbált tudomást sem venni róluk, azonban a provokátorok egyre hangosabban sértegették. “Odamentem, odaálltam hozzájuk a pulthoz, nyújtottam a kezemet, erre egyikük elcsapta, és elkezdett lökdösni a barátaival együtt. Miközben [...]
2010. 10. 06. 09:54
Az elfújta a szél énekesének, Bodnár Attilának a fia és a még versenyben lévő Wittmann Zsolt együtt zenél az egyik fővárosi metróaluljáróban. Az ifjabbik Bodnár ráadásul lapértesülések szerint pszichoszomatikus szívbetegséggel küzd, ami miatt nem tud hétköznapi munkát vállalni. “Kiestem, minden megy tovább, de nem bánom!” – mondta Attila a Napi Ásznak.
2010. 10. 06. 09:44
Poe épp egy fontos felszólalást intézett a házban, ami nem igazán hatotta meg a kisfiút, Barrett Travist. A papa persze semmit nem vett észre az esetből, annak ellenére, hogy az ülést vezető elnökség körében nagy volt a derültség. A felvételen jól látszik, amint a kisfiú próbál ébren maradni, de kevés sikerrel.
2010. 10. 06. 09:08
Angela Merkel és Traian Basescu az Európa–Ázsia konferencián találkoztak Brüsszelben, ahol a két kontinens vezetői a gazdasági együttműködés bővítéséről tárgyaltak, majd a szokásos csoportos fényképezésen vettek részt. A tabló elkészítését hosszú várakozás előzte meg, ami alatt Basescu szórakoztatni kezdte a vezetőket. A körülöttük álló politikusok jól szórakoztak a román elnök tréfáin, ám leginkább Merkel volt [...]
2010. 10. 06. 07:05
A Viziember becenevű versenyző három üveg másfél literes vizespalack tartalmát tüntette el pillanatok alatt a nyelőcsövén át a gyomrában, majd aztán azt visszajuttatta a levegőbe. A fantasztikus mutatvány közben állva tapsoltak az emberek.
2010. 10. 05. 18:03
Keevers 21 éves partnerével, Rosemary Nolannal döntött úgy, hogy a közösen nevelt egyéves kislányuk mellé még egy gyermeket vállalnak. Vágyuk megvalósításában a leszbikus párt egy amerikai spermadonor segítette: az egyetemista fiú az első gyermek, Lilly biológiai apja is. Az öt magzatot egy általános vizsgálaton fedezték fel. “Az orvos annyira elsápadt, hogy attól tartottunk, valami nagy [...]
2010. 10. 05. 17:27
Az amerikai filmsztárt és családját szeretik a paparazzik, mert mindig hagyják magukat fényképezni. A prágai olvasók így naprakészen tudják, milyen új játékot kapott épp kisánya, Suri, vagy rendelt felesége, Katie Holmes ebédre.
2010. 10. 05. 16:53
A Veszprém Megyei Rendőrkapitányság vizsgálatot kezdeményezett Stohl állítólagos vadászatával kapcsolatban. Mint arról korábban már beszámoltunk, egy szemtanú szerint a színész egy barátjával érkezett a szarvasbőgésre egy Zirc melletti erdőbe, ahol egy szarvasbikát lőttek, amelynek a trófeája hat-nyolcszázezer forint között lehet. A gond csak az, hogy Stohl Andrástól visszavonták a fegyvertartási engedélyét a májusban okozott közúti [...]
2010. 10. 05. 15:51
Dundika azt mondja, már minden fontos részletet megbeszéltek, s ennek így kellett történnie, mert akit nagyon szeret az ember, azt tudnia kell elengedni. A modell nem zárja ki annak lehetőségét, hogy évek múlva esetleg újra találkoznak. Addig is a munkának szenteli az erejét, és azt kéri, hagyják őt békén a férfiak.
2010. 10. 05. 15:06
Olvasói sztorik