Szórakozás

Egy nappal a szülés után kitették a kismamát

Török Annamáriát egy nap után hazaküldték a kórházból a kisbabájával együtt.
Korábban a témában:

Az asszony szeptember 29-én adott életet egészséges fiúgyermekének a kiskunfélegyházi kórházban. Ő volt az utolsó szülő nő a kórházban, ugyanis október elsejétől a betegeket Kecskemétre irányítják – írja a baon.hu.

A probléma akkor kezdődött, mikor másnap a szülést vezető orvos – és az ügyeletes is – azt mondta a kismamának, hogy hazamehet.

„Nagyon meglepődtünk férjemmel együtt, és kértük, hogy mentővel vigyenek át a babával Kecskemétre” – mesélte az asszony. A családot végül az édesapa vitte át autóval.

Kovács József, a kiskunfélegyházi kórház főigazgatója elmondta: csak Magyarországon „divat” az, hogy több napig is kórházban vannak a kismamák, egy nap után már haza lehet őket engedni. Hozzátette, beszélt Svébis Mihállyal, a kecskeméti kórház főigazgatójával, és elmondta neki, hogy átküldenek egy nemrég szült kismamát. Mentőt is hívtak, de a család nem várta meg annak megérkezését, elmentek.

Törökék azonban máshogy emlékeznek a történtekre: „Azt közölték, lehet, hogy lesz mentő, és azzal átmehet a feleségem és a kisbabánk Kecskemétre. De azt is mondták, hogy a mentőautó nem biztos, hogy steril, mert a költözködés miatt sok beteget szállítanak vele. Azt senki sem mondta, hogy várjunk, mert külön mentő viszi a családomat. Ezért döntöttem úgy, hogy saját kocsimmal viszem inkább a kecskeméti kórházba a feleségemet és gyermekünket” – mondta Török Roland, az édesapa.

Címkék: szüléskismama

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.