Videón a tigrisekhez bemászó, és a kalandot csodával határos módon ép bőrrel megúszó állatkerti látogató

Állítólag a medvékhez is be akart mászni, de a többi látogató megakadályozta a tervét.

Egészen őrült mutatványra vállalkozott pár nappal ezelőtt egy amerikai állatkert egyik látogatója, aki testközelből szerette volna megnézni a tigriseket, ezért bemászott az állatok kifutójához – számolt be a CBS News.

Az eset, amiről a helyi rendőrség egy videót is megosztott, még kedden történt New Jersey állam legrégebb óta üzemelő állatkertjében, a Cumberland megyei Bridgetonban található Cohanzick Zoo-ban.

A hatóságok pedig azért osztották meg a nyilvánossággal a felvételt, mert szeretnék megtalálni a vakmerő látogatót, aki előbb átmászott a tigrisek kifutóját védő fakerítésen, majd a drótkerítésen keresztül megpróbálta megsimogatni az egyik állatot.

„Emlékeztetjük a közönséget, hogy rendeletekbe ütközik, ha az állatkert látogatásakor bármilyen kerítésen átmásznának” – írta a rendőrség Facebookon az azóta törölt videó kísérőszövegében, amit eredetileg azért osztottak meg, hátha valaki be tudja azonosítani a felvétel alapján a nőt, aki az állatkert illetékesei szerint nemcsak a tigriseket akarta megsimogatni, hanem a medvéket is. Hiszen az ő kifutójukhoz is megpróbált hasonló módon bemászni, de a kifutónál tartózkodó többi látogató megakadályozta a tervében.

„Nagyon óvatlan cselekedet volt, de remélhetőleg az illető felismeri, mennyire szerencsés, hogy még mindig megvan minden végtagja” – kommentálta a látottakat John Medica, a Cohanzick Zoo egyik munkatársa.