Szórakozás

Kabát Péter a térdsérüléséről: Bízom benne, hogy nem kell műteni

RTL
RTL
Jelenleg kezelésre jár, három-négy alkalom után derül majd ki, szükség van-e operációra.

Kabát Péter október közepén árulta el, hogy miközben a Sztárboxra készült, szilánkosra törte az egyik ujját. Akkor azt mondta, úgy tudja, körülbelül öt hét alatt forr majd össze a három helyen törött hüvelykujja, amit később meg is kell operálni.

Műtétre biztosan szükség lesz, azt viszont csak a boksz után vállalom be. Elvileg öt hét alatt összeforr, járok kezelésekre, hogy ez minél hamarabb megtörténjen. Aztán újra eltörik, és úgy műtik meg

– magyarázta az egykori focista, aki a sérülése ellenére sem lépett vissza a versenytől.

Bár egy héttel elhalasztották a meccsét, Kabát a múlt héten ringbe szállt, Rácz Jenő volt az ellenfele. A séf kiütéssel győzött, egy jobbegyenessel KO-t adva Kabátnak, aki eszméletlenül zuhant a földre, esés közben pedig a térde is kibicsaklott.

Állapotáról nemrég a Blikknek mesélt az egykori focista, akinek meglehet, hogy műteni kell majd a ringben megsérült lábát.

Harminckét év alatt nem sérült a térdem, egy bokszmeccsen meg rögtön… Tudtam, hogy baj van, mert nagyon fájt. Azt mondta az orvos, ha nem ilyen erős a combizmom, akkor a keresztszalag és az oldalszalag is szakadt volna. Így »csak« a porcom sérült, folyadék van a térdemben. Most megint mágnes- és lézeres kezelésre járok, meglátjuk, hogyan reagál rá, bízom benne, hogy ezúttal sem kell műteni. Három-négy kezelés múlva fog kiderülni

– mondta a lapnak Kabát, akinek a kiütéséről nemrég a párja, Róka Adrienne, illetve a fia, Kabát Kevin is megszólalt.

Kapcsolódó
Kabát Kevin az édesapja kiütéséről: Azt a pár percet senkinek nem kívánom, amit mi ott átéltünk
A fiatal focista azt mondja, Rácz Jenőn is ijedtséget látott, miután Kabát Péter eszméletét vesztette a ringben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik