Szórakozás

Kabát Peti a Sztárboxról: Olyan volt, mintha nem én lettem volna a ringben

RTL
RTL
Azt is elmondta, mije fáj, miután Rácz Jenő kiütötte.

Kabát Pétert barátja, Rácz Jenő küldte földre kiütéssel a Sztárbox negyeddöntőjében, amit követően az egykori labdarúgó percekig nem tért magához. A vasárnapi mérkőzésről és annak következményeiről a Balázsék című rádióműsorban mesélt. Kabát itt elmondta, a meccs után rögtön CT-vizsgálatra vitték, ahol kiderült, hogy semmi baja, azt azonban nem mondaná, hogy a múlt éjszaka élete legjobbja volt, ugyanis alig tudott aludni.

Azért én fociztam 32 évig, úgyhogy nagyjából megvan ez a meccsdrukk és lámpaláz, viszont ez teljesen más volt. Amikor bent voltunk az öltözőben az edzőmmel, és elmondta a taktikát, néztem rá, meg is értettem, amit mond, de olyan volt, mintha nem ott lennék. Amikor kimentem, megláttam az embereket és felálltam a színpadra, ott olyan volt, mintha álmodtam volna. Mikor bementem a ringbe, és megszólalt a gongszó, mondta a bíró, hogy mehet, az olyan volt, mintha nem én lettem volna a ringben. Én még ilyet nem éreztem

– mondta el Kabát, hozzátéve: majdnem mindenre emlékszik a meccsről, csupán a kiütés utáni másodpercek estek ki neki. Friss még az élmény, ezért vissza kell majd néznie a felvételeket, hogy összerakja magában, mi történt pontosan.

Ami a legkeményebb, hogy nem a fejem fáj, nincs rajtam semmi monokli, nem fáj a kezem – tehát annyira jól összeforrt –, hanem a lábam fáj. Ahogy ráültem a jobb térdem mögötti puha részre, az nagyon fáj, úgyhogy most megint mehetek az orvoshoz

– fogalmazott a focista, akinek az egyik ujja szilánkosra tört a felkészülés alatt.

Kabát Peti arról is beszélt, Rácz régebb óta űzi a sportot, sokkal technikásabb és pontosabban is tud ütni, de mindezek ellenére nagyon büszke magára, és rengeteget kapott ettől a sporttól és a műsortól.

Kemény volt nagyon, de minden egyes pillanatát élveztem, még annak ellenére is, hogy így végződött a mérkőzés.

Sebestyén Balázsék Rácz Jenőt is felhívták, aki azt mondta, kemény ütésváltások voltak a meccsen, neki is kellett védekeznie. A kiütésről pedig ezt mondta:

Sokkal erősebb ütéseket bírt a Peti. Ez egy kisebb ütés volt, csak jó helyre, kiütési pontra ment.

A séf a következő adásban Istenes Bence ellen áll majd ki, erről így nyilatkozott:

Kapcsolódó
Rácz Jenő az Istenes-meccsről: Összeteszem még magamat fejben, arra fel kell készüljek
A séf és a műsorvezető jövő vasárnap csapnak majd össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik