Szórakozás

Róka Adrienne Kabát kiütéséről: Jenő hogy állhat így a barátjához?! Tudta, hova kell ütnie, hogy összeessen

schumy csaba és rtl
schumy csaba és rtl
Szerinte a séf megelégedhetett volna a pontozásos győzelemmel is.

Döbbenetes kiütéssel végződött Rácz Jenő és Kabát Péter összecsapása a Sztárbox vasárnapi adásában: a volt focista hatalmas KO-t szenvedett el a séf egyik ütésétől, elvesztette eszméletét, azonnal orvosi ellátásban kellett részesíteni.

Minden rendben van velem! A CT is kimutatta, hogy nincs semmi baj, úgyhogy én is és ti is megnyugodhattok

– mondta később Kabát.

Párja, Róka Adrienne a helyszínről nézte a mérkőzést, konkrétan a ring mellől. Mikor meglátta, hogy Kabát eszméletét vesztve elterült, Róka beugrott a szorítóba, hogy megtudja, mi történt a párjával. A story.hu-nak idézte fel a történteket.

Még mindig a tegnapi mérkőzés hatása alatt vagyok, és biztosan kell még pár nap, amíg kiheverem ezt az egészet. Nem akarom sajnáltatni magam, de senkinek nem kívánom azt, amit átéltem. Kezdjük azzal, hogy abszolút nem támogattam Petit abban, hogy elinduljon a Sztárboxon. Világ életemben féltettem a sérülésektől, az egész futball karrierje alatt rettegtem, hogy mi fog vele történni a pályán, most pedig még inkább izgultam érte.

Róka Adrienne hozzátette, már a meccs kezdetekor alig bírta nézni a ringben zajló eseményeket.

Kezem-lábam remegett, amikor először betalált neki Jenő, alig bírtam odanézni, de ő csak püfölte tovább. Csak azt láttam, hogy össze-vissza csuklik Peti feje, majd  összerogyott, és mozdulatlanul feküdt. Szó szerint az életem pergett le előttem, mert azt hittem, hogy meghalt! Önkívületi állapotba kerültem és csak arra eszméltem fel, hogy Dzsudzsák Balázs orvosért kiált, én pedig már ott fekszem Peti mellett a ringben. Imádkoztam, hogy térjen magához, keljen fel, mutasson valami életjelet, de ő eszméletlen volt. Az orvosok fogták a nyelvét, nehogy lenyelje, közben próbálták feléleszteni.

Az influenszer elmondta, gyűlöli az erőszakot, és nem hiszi, hogy egyenlő esélyekkel léptek ringbe a versenyzők: „Jenő akármit mond, én pontosan tudom, hogy végigbokszolta az életét, úgyhogy egyáltalán nem volt fair ez a mérkőzés. Ráadásul azt sem értem, hogy hogy lehet így hozzáállni a barátjához? Értem én, hogy ilyen a boksz, és mindenki nyerni akar, de miután tudta, látta, hogy jóval nagyobb fölényben van Petinél, megelégedhetett volna a pontozásos győzelemmel, nem kellett volna ilyen agresszívan a padlóra küldenie. Pontosan tudta, hogy hova kell ütnie ahhoz, hogy összeessen, és ezt ki is használta. Jól felépített mérkőzés volt ez a részéről, gratulálok neki a győzelemhez!” – folytatta.

Kiemelte, nem kívánja Rácz Jenőt okolni, de zavarja, hogy oda sem ment hozzájuk az esetet követően.

A felesége, Dóri ugyan megkérdezte, hogy hogy vagyok, de nagyon nem volt alkalmas, hogy beszélgessünk, mert pont akkor hívott sírva Peti anyukája, aki a tévéből nézte végig az eseményeket.

Kapcsolódó
Sztárbox: Kabát Péter hírt adott az állapotáról
A focistát Rácz Jenő küldte földre a tegnapi Sztárboxban, aminek következtében percekre elveszítette az eszméletét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik