Ha mondani kéne egy olyan reklámot, amit egy autógumigyártó vállalat csinált, de semmi köze nincsen az általuk kínált termékhez, legtöbben biztos a Michelin-kalauzt, az éttermeket csillagokkal díjazó útmutatót említenék. A francia abroncsgyár még a 19. század végén állt elő az ötlettel azért, hogy ezzel népszerűsítsék az akkoriban még igencsak elenyésző mértékű autós utazást, a dolog pedig később önálló márkává vált. Pár évtizeddel később hasonló koncepcióval állt elő az olasz Pirelli gumigyár, amikor a brit leányvállalat a hatvanas években kitalálta, hogy a legjobb módszer a gyártmányaik népszerűsítésére az lenne, ha naptárat készítenének. Így született meg a Pirelli-naptár, a többi pedig már történelem.
Pucér nős naptár másképp
A Pirelli angol fiókvállalata az 1960-as évek elején egy olyan marketingstratégián dolgozott, amivel ki akarták emelni magukat a versenytársaik közül. Ehhez az anyavállalat nagy mozgásteret biztosított számukra. Bár szabad kezet kaptak, végül a jól bevált falinaptár mellett döntöttek, ami már akkor sem számított forradalmi ötletnek, hiszen a konkurencia is minden évben jelentkezett erotikus naptárakkal, amiknek bérelt helyük volt az autóműhelyek falán. 1962-ben elkészült az első Pirelli-naptár, amit aztán rejtélyes okokból sosem adtak ki. Ehhez később, mikor a kalendárium már bejáratott márkanévnek számított, szinte lehetetlenség volt hozzájutni, a ritka, felbecsülhetetlen értékű példányok csupán maroknyi műgyűjtő birtokában vannak.
A kukába dobott ötletet két évvel később a frissen kinevezett művészeti vezető, Derek Forsyth vette elő újra. A Beatles fotósával, Robert Freemannel dolgozott együtt a projekten. A terv továbbra is egy naptár létrehozása volt, azonban új megközelítést találtak ki hozzá, valami különlegeset és egyedit szerettek volna létrehozni.
Az első hivatalos naptár megalkotásában egy mindössze négyfős stáb vett részt: Forsyth-en és Freemanon kívül még két modell, a fotós felesége, Sonny Freeman Drane és Jane Lumb. A csapat elutazott Mallorcára, kibéreltek egy tengerparti parasztházat, és minden előzetes tervezés nélkül improvizatív módon hozzáláttak az alkotómunkához. A végeredmény a kor és az éppen kibontakozó szexuális és kulturális forradalom szellemiségéhez hűen kellően érzéki lett, a képek vágyat, intimitást és érzelmeket közvetítettek.
Londonba visszatérve kinyomtatták a naptárt, és ajándékként kiosztották az üzletfeleiknek, azonban félve a negatív visszajelzéstől, egy példányt sem küldtek a cég milánói központjába. Mivel nem tartottak nyilvános bemutatót, ekkor még sajtóvisszhangot sem kapott a művészeti projekt. Forsyth viszont a következő évben újabb csapatot verbuvált össze, és egészen a következő évtized közepéig művészeti vezetőként dolgozott az egyre nagyobb népszerűségre szert tevő, státusszimbólummá váló naptárakon. Később a gazdasági válság miatti költségcsökkentés eredményeképp megszüntették a publikációt, aminek bejelentése már érezhetően nagyobb hatást váltott ki a brit és a nemzetközi médiában, mint a tíz évvel korábbi premier.
Nők lemeztelenítve
Tíz évvel később aztán felélesztették a kezdeményezést. Már a hetvenes években, az erkölcsök lazulásával egy időben megjelentek a fotókon a ruhán átsejlő, sejtelmesen előbukkanó mellbimbók, a kényszerpihenő után visszatérő 1984-es naptárban azonban már kizárólag anyaszült meztelenül szerepeltek a modellek. Műfaj tekintetében ezek mégsem akt- vagy erotikus képek voltak, az alkotók azokat inkább a glamour stílusba sorolták, melynek célja a modell szépségének kiemelt ábrázolása, elkendőzve esetleges hibáit.
Ebben az évtizedben több emlékezetes kiadás született:
- 1987-ben például kizárólag színes bőrű modellek szerepeltek, köztük a karrierje kezdetén lévő, tizenhét esztendős Naomi Campbell;
- egy évvel később feltűnt az első férfimodell a naptár lapjain;
- 1990-ben pedig először fordult elő, hogy minden fotó fekete-fehérben készült el az olimpiák és a németek híres rendezője, Leni Riefenstahl tiszteletére készített kiadásban.
A kilencvenes évek közepén újabb fordulóponthoz érkezett a vállalat. A felsővezetésben bekövetkező változások és az új arculat mellett a naptárat is reformálták: az irányítás a milánói központ kezébe került, valamint megszületett az elhatározás, miszerint onnantól kezdve teljesen elhagyják a termékelhelyezést, azaz az autógumik bármilyen szintű szerepeltetését. A fókusz még inkább a művészi elgondolásra helyeződött, és hogy a mindenkori alkotó saját, korlátozások nélküli kreatív koncepciója alapján jöjjön létre a kalendárium.
1994-től számítják a Pirelli-naptár harmadik ciklusát, ami olyan, a korszakot meghatározó szupermodellek közreműködésével indult, mint Cindy Crawford, Helena Christensen és Kate Moss, majd az elkövetkezendő időszakban lehetőséget kapott a szakma korabeli krémje, köztük Christy Turlington, Naomi Campbell (ismét), Eva Herzigová, Nastassja Kinski, Monica Bellucci és Laetitia Casta.
A legnevesebb modellek mellett filmsztárok, kulturális ikonok és egyéb művészek is megjelentek a naptárban, és egyre gyakrabban tűntek fel férfiak is a fotókon. Az ezredforduló után olyan elismert fényképészek valósították meg művészi koncepcióikat a Pirellinél, mint Mario Testino, Bruce Weber, Patrick Demarchelier, Terry Richardson, Karl Lagerfeld, Mario Sorrenti vagy Steve McCurry.
A 2010-es évek közepére fogyatkoztak meg a pucér fotók a naptárban, amikor egyre többen szólaltak fel a nők szexualizált ábrázolása és tárgyiasítása ellen. Az erotikától eltávolodva egyre inkább a sokszínűségre helyeződött a hangsúly. A fordulat az Annie Leibovitz által fényképezett 2016-os naptárhoz köthető, ami a benne szereplő nőket a teljesítményeik, nem pedig a testi adottságaik miatt ünnepelte. A különböző korú közreműködőket – köztük Fran Lebowitz írónőt, Yoko Ono képzőművészt, Patti Smith énekesnőt, Ava DuVernay filmrendezőt, Serena Williams világelső teniszezőt és Tavi Gevinson bloggert – teljesen felöltözve örökítette meg portréin. A következő évben Peter Lindbergh fotóin sminket sem viseltek a modern naptárlányok, és ez volt az első kiadás, amiben a többek között Helen Mirren, Nicole Kidman, Julianne Moore, Kate Winslet, Penélope Cruz és Uma Thurman közreműködésével készült
végleg szakítva a kalendárium lapjait hosszú évekig uraló glamour fotográfiai műfajjal.
A koronavírus miatt tavaly nem jelent meg a naptár, a visszatérő, 2022-es kiadást a fotósként is tevékenykedő Bryan Adams énekes-dalszerző fotózta, modelljeit pedig zenésztársai közül választotta ki. Többek között Iggy Pop, Cher, Rita Ora, Grimes, Jennifer Hudson és St. Vincent pózoltak a kamerája előtt.
Szerelmes levél a múzsának
A fenti címmel jelent meg a Pirelli-naptár 2023-as, 49. kiadása, aminek idén novemberi bemutatóján a 24.hu is részt vett Milánóban. Ezúttal a világszerte ötven Vogue-címlapot jegyző Emma Summertont kérték fel fotósnak, aki erős és inspiráló nőket állított fotósorozata középpontjába.
Amióta fotográfiával foglalkozom, mindig az vezérelt, hogy megmutassam a nőt a képeimen. Mindig is nőkből merítettem inspirációt. Akár valós, akár elképzelt, ismerős vagy idegen személyekről van szó, rengeteg ötletet adtak nekem
– fogalmazott a szürrealizmus és a mágikus realizmus stílusában alkotó fotós, akinek munkáiban rendre megjelenik a szépség és a vad természet, a virágok és az állatvilág szeretete és ereje, párosulva a művészetben, költészetben, zenében és irodalomban rejlő szimbolizmussal. Munkája a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető dokumentaristának, képein saját képzeletét igyekszik életre kelteni.
Summerton először listába szedte a múzsáit, ezután választotta ki azt a tizennégy modellt, akik megtestesítik az őt inspiráló nők archetípusait. A válogató nem véletlenszerűen zajlott, a naptárban szereplő nők mindegyike szoros rokonságban áll azzal a múzsával, akit képviselni hivatott.
Nemcsak gyönyörű modelleket kellett találnunk, hanem olyanokat, akikben van valami plusz. Múzsákat, akik valami említésre méltó, felfedezésre váró dologgal is foglalkoznak
– árulta el a művész.
A Fotográfus múzsa volt Summerton koncepciójának kiindulópontja, erre a szerepre Guinevere van Seenus modellt választotta, aki szintén foglalkozik fényképészettel. A következő a Festő volt, Sasha Pivovarova megszemélyesítésében. Cara Delevingne a modellkedés mellett énekel és színészkedik is, ő lett az Előadó, Karlie Kloss, akinek ösztöndíjprogramja kislányoknak segít kódolást tanulni, a Technológiai guru, Bella Hadid pedig a Tündér, aki mindig csak annyit árul el magáról, amennyit éppen tudatni akar másokkal.
Ashley Graham, a sokszínűség, a testpozitivitás, az inkluzivitás és az önelfogadás szószólója testesíti meg az Aktivistát, míg a Sportolót Lauren Wasser, aki annak ellenére aktív atléta, hogy toxikus sokk szindróma következtében mindkét lábát elveszítette – az ő történetével nemrég hosszú cikkben foglalkoztunk.
Adut Akech szülei a polgárháború miatt menekültek el Dél-Szudánból, a modell élete első éveit egy menekülttáborban töltötte. Kihívásokkal teli életútja miatt kapta az Álomfogó szerepét. A Királynő múzsa bőrébe Adwoa Aboah bújt, Summerton ugyanis benne látta meg leginkább azt az uralkodói nyugalmat és eleganciát, amit Nefertiti is képvisel.
A naptárban a Pirelli-veteránnak számító Kate Moss húszéves lánya, Lila Moss is debütált, mint Látnok, „a fiatal, de idős lélek, aki egy a földdel, és bölcsességet áraszt varázskertjéből”. Emily Ratajkowski lett az Író, akinek első könyve A testem címmel idén magyarul is megjelent, a manapság forgatókönyvírással kísérletező Precious Lee pedig a Történetmesélő. Kaya Wilkins képviseli a Zenészt, míg He Cong a Bölcset. Summerton benne fedezte fel azt a nyugalmat, derűt, kedvességet és empátiát, amit ehhez a múzsájához társít.
Nők a főszerepben
Bár a kalendárium fókuszában mindig is a nők álltak, szerepük sokáig kimerült abban, hogy csinosak legyenek és naptárlányként pózoljanak. Emma Summerton a naptárt jegyző 39 fotós közül csupán az ötödik nő, aki részt vett a projektben. Bár elmondása szerint ma már jobb a nemek aránya a fotózás világában, ő igyekezett soha nem a nőisége alapján megítélni saját tehetségét vagy elért eredményeit.
Amikor elkezdtem divatmagazinoknak fotózni, még sokkal kevesebb nő volt a szakmában, és az emberek folyton azt kérdezgették tőlem, hogy milyen érzés nőként ilyen szinteken dolgozni. Én viszont sosem így gondoltam erre az egészre. Nem akartam a nememet előrébb helyezni a képességeimnél. Viszont elkerülhetetlen, hogy nő lévén a képeim is női perspektívát kapjanak, ahogy a modellekhez való viszonyom is más, mint egy férfié. Nem jobb vagy rosszabb, csak más
– fogalmazott a naptár készítéséről szóló werkfilmben Summerton. Úgy tartja, női fotósként párbeszédet tud folytatni a modelljeivel a köztük lévő sorsközösség miatt.
Ashley Graham a kamera másik oldalán állva is osztja a fotográfus felvetését, miszerint érezhetően van különbség a férfi és a női fotósokkal való munka között.
Egy férfi stúdiójában teljesen másmilyen energiák uralkodnak, és bár rengeteg csodás férfi fényképésszel dolgoztam együtt, az ő elképzelésük arról, hogy mi szexi, teljesen más, mint egy nőé. Emma annyit mondott nekem, hogy helyezzem magam kényelembe a kanapén, amin a naptárba kiválasztott fotón is fekszem, és a végeredmény olyan lett, mint egy műalkotás. Tudta, hogy amint komfortosan érzem magam, szexinek is fogom. És pontosan így is lett. Szerintem ezt egy férfi azért nem érti meg, mert sosem volt a bőrünkben
– nyilatkozta a 24.hu-nak a modell.
Bár Summerton művészetében és munkája során nem zárkózik el a meztelenségtől – korábbi önarcképein is nagyrészt ruhátlanul látható –, folytatva a pár évvel ezelőtt induló trendet ebben a naptárban nem villannak ki olyan testrészek, amik megsértenék például az Instagram közösségi irányelveit. Ennek ellenére a fotós hisz abban, hogy a nőknek van választási lehetőségük, hogy meg akarják-e mutatni fedetlen testüket. És ha igen, szerinte azzal sincs semmi baj.
Ez a mi testünk, azt csinálhatunk vele, amit akarunk
– vallja.
Emma Summerton a Szerelmes levél a múzsának című fotósorozatáról egy rövidfilmet is rendezett, aminek végén (16:04-től) a végleges naptárképek is megnézhetők.
