Szórakozás

ValóVilág: Sírva, kiabálva beszéltek gyerekkori traumáikról a villalakók

Többen a jelenetet nézve is sírva fakadtak.

Önfejlesztési hét kezdődött a ValóVilág villájában, a versenyzőkkel pszichológus kezdett foglalkozni. Az egyik feladat több játékosban is mély sebeket tépett fel, VV Ákos volt az első, aki kiabálva kezdett beszélni a traumáiról.

Nem volt senki, aki engem kint megvédett volna! Senki! Egyedül csináltam én is végig mindent! Egyedül! Magamtól tanultam meg, hogy ne azt a példát kövessem, amit egész életemben rámpakoltak. Jobbról, balról, száz oldalról! Nagyon sokat kaptam én is az élettől! És igyekszem nem azt csinálni másokkal, amit velem tettek, mert tudom, hogy mennyire fáj, tudom, hogy mennyire szar! És pont ezért nem akarom, hogy más is olyan szarul érezze magát, mint én éreztem magam egész kibaszott gyerekkoromban!

– kiabálta VV Ákos, mire VV Bibi azt felelte, hogy a hallottak az ő gyerekkorát idézték fel benne.

A szakember ezt követően arra kérte VV Bibit, beszélje ki, mit mondana annak az embernek, aki az ő traumáiért felelős.

Nem értem, hogy miért kaptam tőled ennyi fájdalmat már kiskoromban. Miért rajtam vezetted le a feszültségedet? Egy kislány voltam… aki nem tudta megvédeni magát. És te mindig ott hagytál engem, mindig

– mondta sírva.

VV Ákos és VV Bibi között komoly konfliktusok robbantak ki a korábbi adásokban, a pszichológus viszont emlékeztette őket, hogy sok közös dolog van bennük, így a két a játékos végül öleléssel zárta a feladatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik