Denarie Taylor, ismertebb nevén Bella Poarch a pandémia idején a barátai unszolására döntött úgy, hogy letölti a telefonjára a TikTok-alkalmazást, aminek hamar érezni is kezdte addiktív hatását. Egy darabig csak csendes megfigyelő volt, majd úgy döntött, tesz egy próbát. Mivel gyerekkora óta az volt a vágya, hogy zenével foglalkozhasson, posztolt magáról egy éneklős felvételt, de hamar törölte is, mert túl szégyenlős volt. 2020 márciusában kezdett posztolni, főleg tátogós videókat osztott meg az oldalán, illetve az aktuális trendeket követte.
Az első jelentős sikerét 2020 augusztusában érte el a platformon, egy mindössze 10 másodperces felvétellel, amelyen a TikTok Face Zoom-effektjét használva tátogott Millie B M to the B című dalának részletére. A stílusa meglehetősen egyszerű volt, főként videojátékokból és animékből kölcsönzött aranyos arckifejezésekre támaszkodott. A videó máig a TikTok legtöbbet kedvelt felvétele, október közepén több mint 59,7 millió lájkot számlál. A szóban forgó felvétel előtt egyébként készített egy másikat is, ami nagy népszerűségnek örvendett, de az végül a lomtárban végezte, annyira bántották az alá érkező negatív hozzászólások.
@bellapoarch To the 🐝 🐝 🐝 #fyp ♬ M to the B - Millie B
Poarch nem véletlenül volt érzékeny a negatív visszacsatolásra. Tavaly nyáron a H3 Podcast házigazdáinak mesélt először arról, hogy a gyerekkor mint olyan, teljesen kimaradt az életéből. A Fülöp-szigeteken született, hároméves koráig a nagyanyja nevelte nyomorúságos körülmények között, ezután fogadta őt örökbe egy amerikai háborús veterán és a felesége, egy szintén filippínó nő. A párnak vele együtt négy gyereke volt, mindegyiküket adoptálták – de nem egyformán kezelték őket.
Pokoli gyerekkor
Az említett interjúból kiderült például, hogy nevelőapja hétéves korától dolgoztatni kezdte a családi gazdaságban. Neki és bátyjának hajnali három és négy között kellett kelniük, hogy feltakarítsanak a farmon, ha pedig a nevelőapjuk úgy ítélte meg, nem végeztek tökéletes munkát, reggeli nélkül küldte őket a fél hétkor kezdődő iskolába. Többször előfordult az is, hogy megverte őket, vagy nem engedte nekik, hogy lezuhanyozzanak, ami miatt az osztálytársaik gúnyolódtak rajtuk.
Nagyon jó munkát kellett végeznem, különben a nevelőapám dühös lett, és azt mondta, »nem reggelizel, amíg ezt meg nem csinálod«. (…) Néha nem reggeliztem, néha csak fogta magát és felpofozott.
Bár Poarch azt mondta, a nevelőanyja nem emelt rájuk kezet, de nem is lépett közbe, amikor nevelőapjuk verte őket. Abban pedig kifejezetten partner volt, hogy verbálisan abuzálják a fiatalabb gyerekeiket.
Poarch az iskolában próbált segítséget kérni, de senki nem foglalkozott a segélykiáltásával. Az osztálytársai bátrabban gúnyolták, miután megtudták, hogy otthon verik, a tanárainál pedig szintén süket fülekre talált.
Egyszer vérző kézzel mentem iskolába. Próbáltam előtte elállítani a vérzést, de elég rossz volt a helyzet. Erre a tanárom azt kérdezte tőlem, miért írok olyan lassan. A jobb kezem fel volt dagadva, nem tudtam azzal írni, csak a ballal. Azt mondta, jó, csak haladjak már. Senkit se érdekelt.
Emlékei szerint mindenért engedélyt kellett kérnie, egy korty vizet sem ihatott anélkül, hogy arról ne kérdezte volna meg a nevelőapját. Neki és a bátyjának még azt is megtiltották, hogy a kanapéra üljenek – akkor is, ha üres volt. Az anyanyelvüket, a filippínót sem használhatták, csak angolul beszélhettek, hogy a nevelőapjuk mindent érthessen, amit mondanak. A férfi egyébként Poarch elmondása szerint poszttraumás stressz szindrómában szenvedett, és ideje nagy részét a légkondicionált hálószobájában töltötte a számítógépe előtt.
2011 környékén a nevelőapa betegeskedni kezdett, bypass-műtétre volt szüksége, a Fülöp-szigeteken viszont nem talált olyan orvost, aki vállalta volna az operációját, ezért az Egyesült Államokba utazott. Poarch saját bevallása szerint nagyon felszabadult ekkor, a férfi távozásával ugyanis az otthoni szabályok is lazultak, az öröm viszont nem tartott sokáig. Az amerikai orvosok azt tanácsolták a háborús veteránnak, hogy ne térjen vissza a Fülöp-szigetekre, hanem maradjon az Egyesült Államokban, ahol nyomon követhetik az egészségi állapotát. A család ekkor a költözés mellett döntött, de a nevelőszülők csak a két fiatalabbik gyereket vitték magukkal, az idősebb nővérek a régi házban maradtak. Poarch szerint a bátyjával nekik is csak azért kellett Amerikába menniük, mert még kiskorúak voltak, a nevelőapjuk pedig felelősséggel tartozott értük.
Amerikában Poarchék kezdetben egy rokonnál éltek, ahol az apa agressziója ugyan mérséklődött, a gyerekek azonban továbbra is minden mozdulatára összerezzentek. Az Egyesült Államokban töltött éveik alatt egyedül egy texasi szomszédjuk kérdezte meg tőle, segíthet-e neki valamiben, miután napokon át hallgatta, ahogyan a férfi a gyerekekkel üvölt. Bella és a testvére az Egyesült Államokban sem kapott több szabadságot. Nem tölthettek időt a barátaikkal, nem járhattak moziba vagy szórakozni, tulajdonképpen mindenből kimaradtak, ami a kortársaiknak alapvető volt.
Tizenévesen titokban kezdett iskolai tehetségkutatókon részt venni, ekkortájt lett világos számára, hogy nem normális az, ahogyan a nevelőszüleik bánnak vele és a bátyjával. Emlékei szerint a versenyeken minden gyereknek drukkolt valamelyik szülője, egyedül ő ácsorgott egyedül. Bár több mint 36 érmet nyert, ezeket sosem merte otthon megmutatni, amikor pedig az egyik alkalommal elhúzódott egy ilyen tehetségkutató, és késve ért haza, annyira rettegett attól, mit tesz majd vele a nevelőapja, hogy be is pisilt.
16 évesen érettségizett, ezt követően pedig a bátyját követve maga is úgy döntött, csatlakozik a haditengerészethez, hogy szabaduljon a mérgező otthoni közegtől. A nevelőszülei nem ejtettek érte könnyeket, sőt. Még a kiképzőtábor helyszínére sem voltak hajlandóak elvinni autóval, a toborzója várt rá a ház előtt, amikor eljött az utazás ideje.
Az utolsó dolog, amit a nevelőapám mondott nekem, az volt, hogy »soha ne gyere ide vissza, ez nem az otthonod. Ha kihullasz a kiképzőtáborból, ide nem jöhetsz vissza«
– idézte fel Bella az utolsó nevelőapai szavakat.
Négy év a hadseregben
Poarch 17 évesen csatlakozott a haditengerészethez, ahol már az első nap beválogatták a zenei programba. Heti hat napon át kemény kiképzéseken vett részt, a hetediken pedig próbákra járt, a táborok végén ugyanis fellépéseik voltak, és Bella is énekelt. Bár a hadseregről keveseknek jut eszébe a szabadság, az énekesnő a kiképzése alatt szabadabbnak érezte magát, mint életében korábban bármikor. Ekkor varratta első tetoválását is; mára egész tetkógyűjtemény borítja a testét: több minta is olyan hegeket fed el, melyeket a gyerekkorában szerzett.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A tábori szobatársai voltak azok, akik megismertették azokkal a dolgokkal, amiket tinédzserként korábban kihagyott: megtanították, hogyan sminkeljen, hogy hogyan tudja kivasalni a haját, az első randija után pedig azt is az egyiküktől tudta meg, hogy egy vacsorameghívás nem egyenlő a járással.
A három hónapos kiképzést követően Japánban és Hawaiin állomásozott, hónapokat töltött a tengeren is. A légierőnél fegyvereket kellett szét- és összeszerelnie, megtisztítania és ellenőriznie. Ezek gyakran akkorák voltak, hogy ő jóformán eltörpült mellettük a maga 152 centijével, amiért ki is nevették a többiek. Ennek ellenére úgy érzi, sokat tanult, és barátokat is szerzett a seregben.
Poarch négy évig szolgált a haditengerészetnél, és bár a gyerekkorához képest úgy érezte, kinyílt előtte a világ, a mentális egészsége sokat romlott közben. Már a kiképzése alatt is orvosi kezelést kapott, többeknek feltűnt ugyanis, hogy alig beszél, és azonnal összerándul, ha valaki kinyújtja felé a kezét. Depresszió és öngyilkos gondolatok kezdték gyötörni, mindig kellett lennie mellette valakinek, aki figyel rá. Egyszer meg is próbált kárt tenni magában, ami miatt néhány napra pszichiátriára került. Végül az orvosai javasolták neki, hogy hagyja maga mögött a katonaságot.
Egy rehabilitációs otthonba akarták küldeni, de végül úgy döntött, barátokkal bútorozik össze Hawaiin. Eldöntötte, hogy új életet kezd, bár nem pont úgy tervezte, ahogyan végül a dolgai alakultak.
A TikTok-robbanás
Ahogyan a H3 Podcastben mesélte, miután letöltötte a TikTokot, hamar a platform rajongója lett, és egy idő után maga is posztolni kezdett. A követőszáma 2020 augusztusában nőtt meg robbanásszerűen, az M to the B című zenével aláfestett videója már a debütálása utáni napon egymillió lájkot számlált, és innentől kezdve nem is igen volt megállás. Bár ekkor még nem használhatta a TikTok alkotói alapját, amivel pénzt kaphatott volna a videója után, több ügynökség is felvette vele a kapcsolatot, ekkor ismerte meg jelenlegi menedzsereit is, akik máig együtt dolgoznak vele. Elmondása szerint azért választotta végül őket, mert az egyetlen olyan ügynökség voltak, akik hajlandóak voltak vele találkozni azelőtt, hogy leszerződtették volna.
A menedzsment hajlandó volt állni a tiktokker repülőútját Los Angelesbe, aminek a vége az lett, hogy soha többé nem tért vissza a hawaii szobájába. Egyre több munkája lett influenszerként, ezekből és a TikToktól kapott fizetésből már meg is tudott élni, azóta pedig a platform egyik legjobban fizetett tartalomgyártójaként tartják számon.
Az igazi vágya viszont mindig az volt, hogy zenével foglalkozhasson. Ekkorra már elég bátorságot gyűjtött ahhoz, hogy az énekhangját is megmutassa követőinek, de a kiadókkal nem volt könnyű dolga.
Az emberek akkoriban nehezen tudtak komolyan venni, mert egyetlen dolgot csináltam: grimaszoltam.
Poarch egyik menedzsere, Aryan Mahyar azt mondta a Rolling Stone-nak, hogy először több kiadó képviselője is az arcukba nevetett, amikor viszont felvételeket mutattak nekik az ukulelén játszó, éneklő tiktokkerről, hamar megváltozott a véleményük.
Rekord a zeneiparban
Az énekesnőt végül a Warner Records szerződtette le, 2021 májusában pedig debütált az első, részben saját maga által szerzett dala, a Build a Bitch, amivel újabb rekordot sikerült megdöntenie: a számmal a Youtube valaha volt legnézettebb premierjét jegyezhette új előadóként, már a megjelenésének másnapján több mint 10 millióan nézték meg a klipet, ami október közepén már 423,5 milliós megtekintés közelében járt.
A dal a nemzetközi slágerlistákon is jól teljesített, többek között a Billboard, a New York Times és a Vogue is elismerően nyilatkozott róla. Poarch első minialbuma, a Dolls idén nyáron debütált, az énekesnő pedig maradt is a Melanie Martinezhez vagy Grimeshez hasonló sötét-pop stílusnál – utóbbival kollaborált is a No Man’s Land című dalában.
„Élő pokol”
Az album egyik legérdekesebb dala a Living Hell, amit az énekesnő a gyerekkori traumájáról írt. A klipben természetfeletti dolgok történnek Poarch-csal egy sárga falú szobában, elmerül egy kádnyi sárga festékben, majd amikor azt hiszi, képes kilépni a szobából, valami visszarántja, az ajtó becsukódik, és kívülről be is záródik egy retesszel.
Az énekesnő a dal megjelenése után az Instagram-oldalán írt arról, hogy a klipet a gyerekkora ihlette, és nehezen is élte meg emiatt a forgatást.
A videoklipet a gyerekkori szobám ihlette. Sárga volt, és kívül volt egy zár az ajtón. Sárga, mert azt a színt voltam kénytelen megkedvelni gyerekként. A szüleim így tudatták velem, hogy övék a hatalom a házban. A zár pedig azért kellett, hogy biztosra mehessenek, nem szököm meg
– írta posztjában, hozzátéve: nem számít, hány terápián vesz részt vagy mennyi gyógyszert szed be, a gyerekkori traumái elől úgy érzi, képtelen elmenekülni.
A H3 Podcastben Poarch arról is beszélt, hogy a terapeutája tanácsára felvette a kapcsolatot a nevelőapjával, és megírta neki, mennyire bántja az, ahogyan gyerekkorában bánt vele, a férfi viszont erre mindössze annyit válaszolt neki üzenetben:
Sok szerencsét.
Miután híres lett, persze nem csak azok akartak hirtelen találkozni és barátkozni vele, akik gyerekkorában kicsúfolták, hanem a nevelőszülei is, bár a nevelőapja kevésbé volt kitartó, mint a nevelőanyja. Mint mondja, nem felelt ezekre a megkeresésekre, ami pedig a testvéreit illeti, a nővéreinek már megbocsátott, a bátyjával pedig a mai napig nagyon szoros a kapcsolata.
A jövőről Poarch azt mondta, szívesen szerepelne filmekben, főleg akció- vagy Marvel-hősként tudná elképzelni magát, de jelen pillanatban a zene élvez prioritást az életében. Legnagyobb célja, hogy élőben is felléphessen a dalaival és turnéra indulhasson.
Nézd meg Beyoncét, azért énekelt, hogy felemeljen másokat. Most én is ezt akarom csinálni.
