Szórakozás

Inti pénteken elhagyhatta a kórházat, szombaton már fellépésre megy

RTL Klub
RTL Klub
Azt mondta, nem fog annyit ugrálni, mint amit megszokott tőle a közönség.

Zuber Krisztián, azaz Inti két héttel ezelőtt került kórházba a szívproblémái miatt, ritmuszavar és szívelégtelenség miatt kezelték. A hét elején arról szóltak a hírek, hogy nem sikerült a beavatkozás, amely során altatásban sokkolták a szívét, hogy ezzel indítsák újra.

Kapcsolódó

A Blikk pénteken arról számolt be, hogy a gyógyszereknek köszönhetően most már jó ritmusban ver a TNT énekesének szíve.

Pénteken ki is engedték a kórházból, az első útja a borbélyhoz vezetett, mert a kórházban töltött napok alatt megnőtt a szakálla, szombaton pedig már koncertre indul.

Az orvosaim merésznek tartottak, de igyekszem vigyázni magamra. Az biztos, hogy nem ugrálok majd annyit, amennyit megszokott tőlem a közönség

– fogalmazott a zenész a lapnak.

Azt is elmondta, hogy két és fél hét múlva kell visszamennie kontrollra, akkor derül ki, mikor ültetik be a szíve mellé az ICD-t, ami egy olyan pészméker, ami képes a defibrillálásra. „Ezt mindenképpen megcsinálják, még akkor is, ha minden leletem biztató” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik