Szórakozás

Meghan Markle és Harry herceg tündérmeséjére egyre kevesebben váltanak jegyet

Chris Jackson / Getty Images
Chris Jackson / Getty Images
Kezdetben úgy tűnt, minden adott ahhoz, hogy az amerikai színésznő és a sussexi herceg romantikus meséje jól alakuljon, a történetbe azonban nem csak vidám fejezetek kerültek az elmúlt években. Miután az udvar folyamatosan szemet hunyt afelett, hogy a brit bulvárlapok ízekre szedik Meghan Markle-t, a hercegi pár végül a menekülés mellett döntött. Bár csendesen távoztak, visszavonulásuk után több mint egy évvel kitálaltak Oprah Winfrey műsorában. Lépésük sem rájuk, sem a brit királyi családra nem vetett jó fényt, és most úgy fest, végül rajtuk csattan az ostor: népszerűségük megtépázódott, sokan csak azt lesik, hogyan köthetnek bele a párba – és szinte mindig találnak is rajtuk fogást.

Már több mint két éve, hogy egy januári napon a sussexi hercegi pár az Instagramon keresztül bejelentette: visszalépnek uralkodói tevékenységüktől. Lépésük nem volt váratlan, ám kevesen hitték volna, hogy valóban meghozzák ezt a döntést. Meghan Markle nem egészen két évet töltött el a brit királyi család tagjaként, és bár nem volt titok előtte, mi jár ezzel a ranggal, arra nem készülhetett fel, ami rá várt. A bulvárlapok minden lépését követték, egyetlen alkalmat sem szalasztottak el, hogy rossz színben tüntessék fel Harry herceg etikettszegő amerikai feleségét. Még akkor sem kímélték, amikor első gyermekét várta, ő pedig érthető módon belerokkant a média folyamatos támadásaiba. Még az öngyilkosság is megfordult a fejében, ám a palota nem tett semmit, csendben végignézték, ahogyan a lapok ízekre szedik őt.

A pár távozása a 2020-as év egyik legfelkapottabb témájává vált. A téli-tavaszi hónapokban szinte nem volt nap, amikor ne jelentek volna meg cikkek róluk, és persze a brit királyi családdal való kapcsolatukról. II. Erzsébet nem sokkal unokája bejelentése után úgy nyilatkozott, hogy mindenben támogatja őt és a feleségét, később azonban jelezte feléjük, hogy ha már lemondtak az uralkodói címeikről, akkor lesznek kedvesek nem használni ezeket jövendőbeli projektjeikhez sem.

Chris Jackson / Getty Images II. Erzsébet királynő, Harry herceg és  Meghan Markle a Buckingham-palota erkélyén 2018. július 10-én.

Meghanék 2021 márciusában Oprah Winfrey műsorában dobták le az első nagy bombát azután, hogy bejelentették függetlenedésüket. Interjújuk alatt számos ponton torpedózták meg a brit királyi család jóhírét: beszámoltak például arról, hogy amikor a hercegné a mentális állapota miatt segítséget kért az udvartól, határozottan visszautasították a segítséget, mondván, ha a problémái napvilágot látnának, az rossz fényt vetne a palotára. A legnagyobb hőbörgést mégis az váltotta ki, amikor a pár elárulta, hogy rendszeres volt a tippelgetés a születendő gyermekük bőrszínét illetően.

Kapcsolódó
Rasszista, kirekesztő, érzelemmentes – Meghanék interjúja után ezt hihetjük a brit királyi családról
A vártnál is mélyebb és őszintébb lett Harry és Meghan interjúja Oprah Winfrey-vel: a sussexi pár elmondta, miért távoztak a családból és arról is, milyen szinten van jelen a rasszizmus Erzsébet királynő házában.

Az egész család szomorúan veszi tudomásul, mekkora kihívást jelentett Harry és Meghan számára az elmúlt néhány év. A felvetett problémák, különösen a faji kérdések aggasztóak. Bár egyes emlékek változhattak, mindezt nagyon komolyan veszik, a királyi család személyesen foglalkozik a dologgal. Harry, Meghan és Archie mindig szeretett családtagok lesznek

– hangzott a palota válasza két nappal az interjú után.

Mielőtt kényelmesen elhelyezkedtek volna Oprah székében, Harry és Meghan persze tudatosan eltávolodott a királyi családtól. Letudták utolsó jelenéseiket, majd egy másik ügyvédi irodát kerestek, minden kapcsolatot megszakítottak a brit bulvárlapokkal (a The Mail on Sunday nevű újságnak még nyilvánosan bocsánatot is kellett kérnie a hercegnétől), és egy olyan ügynökséggel szerződtek le, amely Obamáékat és Clintonékat is képviseli. Emellett létrehozták a kisfiukról elnevezett nonprofit vállalatukat, az Archewellt.

Milliós megállapodások

Ezzel egy időben a pár házat vásárolt magának Santa Barbarában, Meghan Markle pedig ismét a filmipar felé kacsintgatott: a narrálásában jelent meg az Elephant című dokumentumfilm. A párt a Netflix és a Spotify is megkereste, többmillió dolláros megállapodásokat kötöttek.

A célunk az, hogy olyan tartalmakat készítsünk, amelyek informálnak, de reményt is adnak. Mint friss szülők, az inspiráló családi műsorokat is fontosnak tartjuk

– mondták a szerződések megkötése után.

A szóban forgó megállapodásokkal viszont van egy kis probléma. A projektek nem haladnak, a Spotify január végén produceri állást hirdetett meg azért, hogy életet leheljen az Archewell Audio podcastjébe, ami több mint egy éve érintetlenül áll. A hercegi pár weboldala szerint a műsorral erőteljes narratívákon és egyetemes értékeken keresztül kívánnak közösséget építeni, a munkálatok mégis megálltak egyetlen epizód után. Az ünnepi kiadás 2020. december 29-én debütált, azóta nyoma sincs a folytatásnak.

A Spotify lépése után egyébként a hercegi pár azt üzente, hogy örömmel folytatják a (nem mellesleg 18 millió fontot kóstáló) közös munkát, amennyiben a szolgáltató gátat szab a folyamatos álhírterjedésnek. A zenemegosztót ugyanis több kritika is érte az elmúlt időszakban, elsősorban azért, mert teret adtak a The Joe Rogan Experience podcastnak, amelynek házigazdája a pandémia kezdete óta rengeteg hamis állítást tett a koronavírussal kapcsolatban, illetve meghívott oltásellenes vendégeket is, akik szintén káros elméleteket terjesztenek. A történtek hatására Neil Young és Joni Mitchell is bejelentették, hogy visszahívják a zenéjüket a platformról. Neil Sean királyi tudósító szerint Meghanék nem véletlenül a két zenésszel egy időben fejezték ki aggályaikat, sokatmondónak tartja továbbá azt is, hogy a sussexiek nem hátráltak ki a megállapodásból. Úgy véli, nem szeretnének lecsúszni egy ilyen jól fizető lehetőségről.

Ami a Netflixet illeti, a streaming-szolgáltató ugyancsak plusz embert keres a hercegné produkciójába. A platform még 2020-ban kötött több mint 71 millió fontos szerződést a hercegi párral, a megállapodás sorozatok, dokumentumfilmek, játékfilmek és gyermekprogramok készítéséről szólt. Mindennek lassan másfél éve, bemutatásról viszont szó sincs. Jelenleg úgy fest, hogy tartalmuk kiadása tovább tart, mint korábban Obamáéknak. Az Amerikai Egyesült Államok egykori elnöke és felesége 2018 májusában szerződtek le a szolgáltatóval, 2019 januárjában pedig a Sundance Filmfesztiválon be is mutatták első dokumentumfilmjüket, az (Oscar-díjas) American Factoryt.

Meghanék projektjei ehhez képest meglehetősen lassan haladnak. Jelenleg két produkción dolgoznak, az egyik a Pearl nevet viselő animációs sorozat, ami egy fiatal lány önmegvalósítását mutatja majd be, a másik a Heart of Invictus című sorozat lesz. Az említett műsor a Harry herceg által alapított Invictus Games sportversenyről szól majd, ami sérült katonáknak és veteránoknak ad lehetőséget a versenyzésre. Az epizódok a világ különböző tájairól érkező sportolók történetét fogják követni a Hágában zajló esemény bemutatásával. A versenyt eredetileg 2020-ra tervezték, de a pandémia közbeszólt, így idén tavasszal kerül sor a megmérettetésekre, és egyúttal a sorozat forgatására is.


A sussexi pár projektjeit is megnehezítette a koronavírus berobbanása; a munkálatok érthető módon lelassultak, tavaly pedig Meghanék egy kisebb szünetet is tartottak, miután június 4-én világra jött Lilibet nevű kislányuk.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Archewell by Harry and Meghan (@archewell_hm) által megosztott bejegyzés


Mindeközben belekóstoltak az írásba is: Meghan Markle gyerekkönyve, a The Bench tavaly nyáron, nem sokkal Lilibet születése után került a boltok polcaira. A fogadtatás nem mindenki részéről volt pozitív – egyesek azzal gyanúsították meg az egykori színésznőt, hogy egy Corrinne Averiss nevű brit szerző munkáját koppintotta le, az írónő azonban jelezte, hogy szerinte a két műnek nincs köze egymáshoz. Voltak, akik nemes egyszerűséggel balgaságnak nevezték a lapokra nyomtatott történetet, a közönség zöme viszont örömmel csapott le Meghan könyvére, ami egy héttel a debütálása után bestseller lett a New York Times listáján, gyerekkönyv kategóriában. A könyvet egyébként sussexi hercegnéként jegyezte annak ellenére, hogy II. Erzsébet már a távozásuk után nem sokkal felszólította őt és a férjét, hogy ne használják uralkodói címeiket.

Harry herceg szintén tollat ragadott. Memoárját terv szerint még idén év végén kiadják, a könyv bevételeit pedig jótékony célra fordítja majd. Hogy ez az írás milyen fényt vet majd a brit uralkodói családra, egyelőre nehéz megmondani, ha viszont eddigi nyilatkozatait vagy az Oprah-interjút vesszük alapul, nem sok jóra számíthatnak a palotában. Ennek fényében azután, hogy belengették az életrajz érkezését, II. Erzsébet több külföldi lap szerint is ügyvédekkel konzultált, hogy elkerülje az újabb csapást.

Távol a palotától, még távolabb a családtól?

Harry herceg kapcsolata az udvarral már évek óta problémás. Hogy valójában miként viszonyul a rokonaihoz, azt csak ő és az érintettek tudhatják, beszédes viszont, hogy bár távozásukkor arról írtak, ingáznak majd az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok között, a herceg mindössze kétszer tért vissza szülőhazájába azóta, hogy 2020 márciusában az utolsó jelenését is letudta a korona képviseletében. Ezt követően tavaly áprilisban repült vissza először, hogy tiszteletét tegye Fülöp herceg temetésén. A szertartást a többiektől elkülönülve, jól láthatóan szorongva állta végig. Felesége az előrehaladott terhességére hivatkozva nem tartott vele, ahogyan Diana hercegné szobrának avatására sem kísérte el, mert ekkor Lilibet még egy hónapos sem volt. Az említett ünnepségen feltűnően kevesen vettek részt, még maga II. Erzsébet sem jelent meg a néhai menye tiszteletére celebrált eseményen. Harry és bátyja, Vilmos herceg viszont váratlanul boldognak tűntek egymás mellett.

Yui Mok – WPA Pool / Getty Images Vilmos és Harry herceg érkezik az édesanyjukról, Diana hercegnéről mintázott szobor avatására 2021. július 1-jén.

Idén áprilisban ismét megemlékeznek a királynő férjéről. Ez lehetne az első alkalom, amikor a királyi család végre személyesen is találkozhatna a sussexi pár fiatalabb gyerekével és Archie-val, aki szintén nem járt az Egyesült Királyságban azóta, hogy a szüleik elköltöztek onnan. Az említett találkozó viszont időközben veszélybe került, azzal ugyanis, hogy Harry és Meghan lemondtak a tisztségeikről, az a védelem sem illeti meg őket, mint korábban. A sussexi herceg be is perelte a brit kormányt, mivel sérelmezi, hogy egy esetleges látogatás alkalmával nem óvnák őt és a családját. Károly herceg még azt is felajánlotta a fiának, hogy szálljanak meg az ő otthonában visszatérésük alatt, Harry azonban a megfelelő védelem nélkül nem tervezi betenni a lábát az országba.

Hatás, ellenhatás

A sussexi pár nem elsőként szakított a királyi családdal (korábban VIII. Eduárd brit király is lemondott rangjáról a szerelemért, Sarah Ferguson és Diana a válásaik után veszítették el hercegnéi címüket, András herceget pedig a botrányai nyomán fosztották meg a titulusától), ám amit Harryék elindítottak, az valami egészen új. Kettejük történetét a kezdetektől végig kísérhette a világ, akaratuk ellenére ültek a kirakatban. Miután a nyomás alatt összeroppanva végül a távozás mellett döntöttek, látszólag nem lovagolták meg a körülöttük levő felhajtást. Csendben vonultak vissza, miközben persze elfogadták a jó pénzzel kecsegtető munkákat – majd a felkérést is, amikor Oprah Winfrey hellyel kínálta őket a kertjében, ezzel olyan lavinát zúdítva a királyi családra, amilyet korábban senki.

Az Oprah-interjút követően ismét terítékre került az udvarban jelen lévő rasszizmus kérdése. A Guardian még a brit nemzeti levéltárban is szaglászott, kutatásuk pedig nem maradt eredmény nélkül: egy 1968-ban íródott dokumentum szerint a brit parlament egy olyan testületet tervezett létrehozni, ami a faji megkülönböztetésből fakadó panaszokat kezelte volna, a korona azonban részben megtorpedózta ezt. Kijelentették, hogy akkor járulnak hozzá a faji és nemi megkülönböztetés tilalmát bevezető törvényjavaslat tárgyalásához, ha az udvar mentességet kap, azaz a külügyminisztériumhoz hasonlóan ugyanúgy joguk lesz elutasítani olyan munkavállalók jelentkezését, akik kevesebb mint öt éve vándoroltak be az országba. A Guardian által megszerzett dokumentumokból az is kiderült, hogy a 70-es években több hasonló, faji és nemi megkülönböztetés ellen irányuló törvényt is hoztak a brit parlamentben, ami a palotára nem vonatkozott. A nyomozást követően a lap felkereste az udvar szóvivőjét, aki azzal védekezett, hogy több mint 50 évvel ezelőtti beszámolók alapján nem lehet következtetéseket levonni a jelenleg alkalmazott eljárásmódot illetően. Hozzátette, hogy a panaszokat kivizsgálják, miközben biztosított mindenkit arról, hogy II. Erzsébet irányítása alatt minden szükséges szabályt betartanak az udvarban.

A szóban forgó téma egyébként Harry herceg számára is kínos, ugyanis mintha elfelejtette volna, hogy húszéves korában ő is náci egyenruhában bulizott egy beöltözős partin. Az erről készült fotót annak idején a The Sun is lehozta, mire az udvar villámgyorsan közzétett egy bocsánatkérő közleményt a fiatal herceg nevében. Később nem beszéltek a dologról.

Ami a hercegi pár népszerűségét illeti, a YouGov mérése szerint 2020 óta lejtmenetben vannak:Harry herceg mutatója három százalékpontot esett 2021 utolsó negyedévééig, míg Meghan Markle-é tizennéggyel volt alacsonyabb 2021 végén, mint egy és negyedévvel korábban.

A hercegnét mindössze egyetlen ember előzi a népszerűtlenségi listán, az illető pedig nem más, mint a szexuális zaklatással vádolt András herceg. Érdekesség, hogy a kegyvesztett herceg ügyében akár tanúként is meghallgathatják Meghan Markle-t, aki David Boies amerikai ügyvéd szerint fontos információk birtokában lehet.

Steve Parsons – WPA Pool / Getty Images András herceg

Az elmúlt két évet tekintve elmondható, hogy a sussexiek bármibe is fogtak, mindig akadtak ellenlábasaik. Hiába része a mindennapjaiknak a jótékonykodás, hiába látogat meg Meghan Markle hátrányos helyzetű gyerekeket, vagy emeli fel a szavát a nők jogaiért, ha mindezt túl drága ruhákban teszi, sokak szemében máris hitelét vesztette. Harry herceg nemrég a meditáció fontosságáról és a kiégésről beszélt a BetterUp virtuális konferenciáján, mire az internetezők rögtön billentyűzetet ragadtak, és jelezték, hogy szerintük a herceg soha életében nem végzett kimerítő munkát, így fogalma sem lehet arról, amiről beszél. Sérelmezték továbbá azt is, hogy Oprah Winfrey kertjében egy világjárvány kitörése közben arról beszélt, hogy az apja nem támogatja tovább anyagilag, és „csak” az anyjától örökölt 13 millió fontból tudott Kaliforniába menekülni. Instagramjukat nézve is jól látszik az érdeklődés csökkenése, hiszen amíg királyi profiljuk közel tízmillió követőt számol, új, alapítványi oldalukra már csak hetvenezren iratkoztak fel.

A hercegi pár népszerűségének csökkenése egy többéves folyamat következménye. Kapcsolatuk az udvarral ugyan kérdőjelekkel teli, a publikum ítélkezően néz rájuk, hiszen kívülállóként annyit látnak, hogy Harry és Meghan csupa rosszat mond a királyi családról, és a gyerekeiknek sem engedik, hogy kapcsolatuk lehessen a brit rokonokkal. Néhány – állítólagos – videóüzenetet leszámítva II. Erzsébet sosem találkozhatott személyesen az ő becenevére keresztelt Lilibettel, hasonlóképpen a család többi tagjához. És hogy az a bizonyos jég mikor törik meg, azt még eddig a sokat kérdezett királyi szakértőknek sem sikerült megjósolniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik