Szórakozás

Harry herceg azt mondta, ő is megtapasztalta a kiégést, mire szétkapták az internetezők

Kevin Winter / Getty Images for Global Citizen VAX LIVE
Kevin Winter / Getty Images for Global Citizen VAX LIVE
Sokan úgy vélik, a hercegnek sosem kellett megdolgoznia a pénzéért.

Harry herceg nemrég letudta első nyilvános szereplését az idei évben, ám a beszéde nem éppen úgy sült el, ahogyan szerette volna. A sussexi herceg arról értekezett a BetterUp virtuális konferenciáján, hogy a cégeknek lehetőséget kellene adnia a munkavállalóinak ahhoz, hogy időnként saját magukra fókuszáljanak.

Munkáltatóként nem várhatod el az embereidtők, hogy minden munkát magukra vállaljanak, ha nem adsz nekik teret

– mondta a herceg, majd arról kezdett beszélni, hogy ő is szenvedett kiégés miatt, mielőtt időt szánt volt a „belső munkára”, és beiktatta volna a napjaiba a meditációt.

Az említett monológ nem mindenkinek tetszett, sőt. A Twitteren többen kifejezték felháborodottságukat, mondván, szerintük a hercegnek fogalma sincs a kemény munkáról, ezért nem kellene tanácsokat osztogatnia ez ügyben. Mások azt sérelmezték, hogy Harry herceg példaképnek igyekszik beállítani magát azután, ahogyan a családjával viselkedett és viselkedik továbbra is.

Nagyon nehéz megfogadni egy olyan 40 éves ember mentális egészségügyre vonatkozó tanácsait, aki a világjárvány közepén arról panaszkodott Oprahnak, hogy csak az anyja millióira támaszkodhat, mert apja kitagadta. Mindezt akkor, amikor az emberek éppen elveszítik megélhetésüket

írta egyikük.

Az oldalon ezzel egy időben megszaporodtak a #BetterShutUpHarry címkével ellátott posztok is, melyeknek írói azzal vádolják a herceget, hogy leereszkedően viselkedik és tanulatlan a kemény munkát illetően, ezért azt tanácsolják neki, hogy a jövőben inkább a mellőzze az ilyen jellegű megszólalásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik