Szórakozás

Nemcsak létezik még a Groovehouse, de kiadtak egy új klipet is

Nagykoncertet is terveznek 2021-ben.

Január 11-én délelőtt 11 óra 11 perckor jelent meg a Groovehouse legújabb klipje, Ez a nap a mienk címmel. A videóban szerepel Judy és Kárpáti Zsolt, az együttes tagjai, valamint két táncos, akik először csak felváltva, majd a dal végére érve közösen is táncolnak egy teremben. A klip forgatásán ott járt a Blikk, aminek Judy elmondta, komoly tervei vannak az idei évre.

 Talán a legfontosabb, hogy ha az aktuális helyzet is úgy akarja akkor idén lesz újra Groovehouse Nagykoncert. Annyit elárulhatunk, hogy a korábbiakhoz híven, most is az Akvárium nagytermében lesz a jeles esemény. Az időpont bejelentésére már nem kell sokat várni. A tervek szerint még nyár előtt érkezik új videoklipünk is. Bízunk benne, hogy a koncertjeinket idén folytatni tudjuk és hamarosan visszatérhetünk a közönség elé

A videóra kattintva pedig megtekintheti a videoklipet:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik