Nem tudom, volt-e valaha olyan, hogy az emberek attól függetlenül, van-e közük vagy sem a divatvilághoz, nem háborogtak amiatt, mennyire vékonyak a modellek, és hogy e miatt milyen elvárásokat támasztanak a társadalom tagjai saját magukkal szemben. És hogy mennyire nehéz néha olyan ruhát vásárolni, ami negyven kilónál nehezebb testen is jól mutat.
Ennek a háborgásfolyamatnak érkeztünk egy új szakaszához azzal, hogy nemrég több ezren aláírtak egy petíciót, amivel azt szeretnék elérni, hogy a tervezők által készített mintadarabok legyenek kicsit emberibb méretűek. Ezt most épp az váltotta ki, hogy egy brit stylist, Francesca Burns nemrég az Instagramjára posztolt egy fotót arról, hogy egy Céline nadrágot nem tudott begombolni a modelljén.
Hello, csak egy gondolat így szombat reggelre… könyörgöm, nem lehetnének nagyobbak a mintadarabok? Nem szeretném, ha a munkáim során bárki is kevesebbnek érezné magát. Legtöbbször fiatal nőkkel dolgozom együtt, akik amellett, hogy kivételesen szépek, élő és érző emberi lények, akiknek soha nem szabadna azt érezniük, hogy túl nagyok ahhoz, hogy beleférjenek ezekbe a ruhákba
– írta Burns az alábbi fotó mellé, amin a láthatóan vékony modellen nemhogy nem tudta begombolni a nadrágot, de a begombolás közelében sem volt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Többen is Burns mellé álltak, például a Fashionista főszerkesztője, Tyler McCall, aki a Vice cikkében úgy fogalmazott, bár megérti, hogy előállítás és költséghatékonyság szempontjából valójában indokoltak a sztenderd méretek, látja, hogy ez egyben hiba is. Hasonló véleményen volt Kevin Chung ügynök is, szerinte az elvárt kis méretek már fiatalon tönkreteszik a modellnek készülő lányokat, akik fogyókúrás tablettákat szednek, és sokszor jutnak el a fogyásban arra a pontra, amikor már fizikálisan és mentálisan is kimerültek, vagyis képtelenek dolgozni. „Szégyen, de nem az ő hibájuk. Nem mindenki tudja úgy alakítani a testét, hogy elérje ezeket a méreteket. Nem a modelleknek kellene alkalmazkodniuk az elérhetetlen szabványméretekhez.”
90-60-90, vagy még ennél is kisebb
A divatvilág szentháromsága, a 90-60-90 – vagy lehetőleg még ennél is kisebb – mell-, derék- és csípőméret (centikben megadott) sztenderdizálása bizonyos nézetek szerint a második világháború után alakult ki, hogy a lehető legkisebb méretű nőkre a lehető legkevesebb anyagot használják el a nagy textilhiányban. De ha ez a teória nem is igaz, abból is ki lehet indulni, hogy egy divattervezőnek jóval egyszerűbb dolga van, ha egyrészt egy sztenderd, másrészt minél kisebb és egyszerűbb méretre kell dolgoznia.
2018-ban Tom Ford egy interjúban is elmagyarázta a kialakult helyzetet:
Egyszerű gyakorlati oka van annak, hogy a modellek azonos méretűek, ez pedig a mintakollekció, amit a manökenek szabványméretére készítesz. Persze dönthetnénk úgy, hogy mostantól egy mérettel nagyobb ruhákat készítünk, de ez az oka annak, hogy a modellek ekkorák.
Persze az elmúlt egy évtizedben kicsit talán érezhető a változás a divatiparban, ami egyre kevésbé kirekesztő, legyen szó korról, bőrszínről vagy méretről, mert olyanokat ünnepelnek szinte szupermodellként, mint Ashley Graham, de a mintadarabok méretei – ahogy a fent idézett Insta-poszt is mutatja – a változások ellenére sem nőttek.
A Vice a Shit Model Management-re hivatkozva arról ír, hogy a 180 centiméter magas vagy magasabb modelleknek is 52 kilósnak kell lenniük, A Shit Model Management néven futó Instagram-oldal évek óta kitartóan próbálja felhívni a figyelmet a divatvilág borzalmaira. Egy felmérés is készült 4000 modell segítségével, akiknek kétharmada állította azt, hogy étkezési zavarai alakultak ki, amiért elvárják tőlük, hogy beleférjenek a lehetetlenül kis méretű mintadarabokba. Ez az Instagram-oldal volt az, ami elindította az említett petíciót is.
A társadalomnak is jobb lenne
Megszólalt Dylan Wardwell modell is, akinek bár transz nőként alapból kemény kihívásokkal kell szembenéznie a divatiparban, amiatt soha nem kellett szenvednie, mert nem felelt meg a méretbeli elvárásoknak. Ettől függetlenül támogatja, hogy a mintadarabok méreteit növeljék, mert ő is látja, hogy rengeteg olyan modell van, akit nem is engednek dolgozni, amíg nem fogy még többet. Wardwell szerint nemcsak a divatiparnak, de a társadalomnak is jobb lenne a változtatás.
Ha a márkák tennének érte, nem lenne nehéz olyan bemutatókat rendezni, ami modellek tekintetében befogadóbb. Mindenki ezt a sztenderdet hibáztatja, ahelyett hogy rájönnének, közben egyéni felelősségük is van, mert ők is részt vesznek ebben a kultúrában.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Márpedig a társadalom is igényelné a változást, amit tökéletesen mutat hazai szinten is az, hogy egy átlagos tévéshow-ban többször is teljesen lazán hangozhatnak el olyan mondatok, miszerint
Utóbbi Sebestyén Balázs száját hagyta el 2020 szeptemberében az Álarcos énekes második évadában, de tett egy hasonló kijelentést az első évadban is, ahogy Vasvári Vivien is nevezte már kövérnek a magyar modellt a Nyerő páros című műsorban. A neten talált adatok szerint Palvin Barbara 175 cm magas és 55 kg, vagyis a testtömeg-indexe 18-as, ami a normálnak nevezett kategória alatt van egy picivel, de még a sztenderd 90-60-90-es méreteket sem haladja meg a 87-58-89-es méreteivel.
Közben persze látni, hogy egyre több márka dolgozik együtt átlagos, hétköznapi méretű modellekkel, mivel rájöttek, hogy nyilván könnyebb behúzni a vásárlókat, ha azok olyan embert látnak a reklámban, mint a tükörben. Ezek azonban mind kisebb márkák, nem pedig a luxusmárkák világa, ahol a mintadarabok méretei miatt éheztetik magukat a modellek.
Kevin Chung szerint azonban a luxusmárkák tekintetében addig biztosan nem lesz változás, amíg azok az emberek vannak vezető pozíciókban, akik most. Illetve amíg a tervezők úgy fogalmaznak, hogy egy vékonyabb modellen szebben mutat a ruha, és hogy egy kisebb mellű modellel könnyebb dolgozni, ráadásul kevesebb textilt kell használni. Amíg ők nem látják be, hogy változásra van szükség, tényleg nem lesz változás.
Kiemelt kép: Gareth Cattermole /Getty Images for L’Oreal Paris
