Szórakozás

Nagyon hiányzik Magyarországon egy ilyen stand-upos

Kifigurázta már Paris Hiltont, Kris Jennert, Noah Centineót, na meg a horoszkóp egész intézményét. Bemutatjuk Benito Skinnert, azaz Benny Dramát, akiből simán megnéznénk egy hazai verziót is.

Női ruhába bújni férfiként? Fogd meg az alkoholmentes söröm!

Benito Skinner szerepelt már a Comedy Central tematikus videósorozatában is, ahol három olyan meghatározó témát járt körül, amelyekre humoristaként kiválóan lehet építkezni:

  1. a gimis emlékek,
  2. a kínos élmények, amikben szerepet játszanak az emberi gázok,
  3. illetve a szörnyű randik.

Elmeséli, hogy egy idahoi kisvárosban nőtt fel, ahol a gimnáziumi élet pontosan olyan volt, ahogy azt az amerikai filmek bemutatják: a végzős évében például egy héten át ünnepelték az amerikai focicsapatukat, aminek egyébként ő is a tagja volt.

Volt egy verseny a focisták között, amiben női ruhákba kellett öltözni és valamilyen dalra kellett tátogni. Ő már akkor tisztában volt azzal, hogy meleg, de ezt másoknak nem mondta el. Ez viszont egy szemernyit sem gátolta meg abban, hogy benevezzen a versenyre, és a legjobb tudása szerint kisminkelje magát, valamint egy egész koncepciót felhúzzon Lil Mama Lip Gloss című számára, és hát képzelhetjük, milyen performanszt adott a többi gimis csapattársához képest, akik még szoknyában és szájfényben is feszélyezve érezték magukat, nemhogy egy magas sarkúban. Előadásától mindenki ledöbbent, és nem pont abban a fogadtatásban részesült, amit a fejében elképzelt.

És hogy miért ennyire fontosak a gimnáziumban történtek?

Mert akkoriban szöges ellentéte volt a személyisége és a viselkedése a mostaninak: olyan dolgokat csinált, mint egy átlagos tinédzser srác: sportolt, csajozott és „maszkulin energiák” vették körül. Azóta ezt egy állandó poénforrásnak tartja, létre is hozta saját alteregóját, Benny Brohanát, aki tipikusan heteró dolgokat csinál.

Filmipar helyett internet

Egy másik videójában elmeséli egy utazását, amit azzal vezet fel, hogy New Yorkból az idahoi szülővárosába körülményesebb eljutni, mint Európa bármelyik pontjára. Aznap nem evett semmit, csak megivott egy hatalmas bögre, mindenféle extrával ellátott tejszínhabos kávét, amit persze a gyomra nem köszönt meg, és a repülőn történt egy kisebb baleset, amit aztán szerencsétlenségek sorozata követett végig az úton.

Bár elég sokszor szerepelnek a sztoriban a hasmenés és szellentés szavak, úgy egyensúlyozik a mondatokkal és a szavakkal, hogy pont ne lépje túl azt a határt, ami a viccesből átvált közönségessé.

Előadásmódja és arcjátéka pedig önmagában megér egy misét.

Arról is mesélt, milyen volt az, amikor utoljára volt bármilyen szexuális kapcsolata nőkkel. A diploma megszerzése után kezdte el elmondani ismerőseinek, hogy igazából meleg, ezután pedig a videóiban is sokkal inkább önmaga lehetett. Az egyetemen filmkészítést tanult, és miután megszerezte a diplomáját, nem a filmiparban, hanem az interneten próbált munkát találni.

Eleinte az Instagramra töltögette fel a paródiavideóit, majd 2017-ben létrehozta saját YouTube-csatornáját, ahol a Lizzie McGuire-rel, a Kardashian-klánnal és más sztárokkal kapcsolatos témákkal próbálkozott. De van olyan videója is, amiben azokat a fiatal amerikai turistalányokat figurázza ki, akik Európába látogatnak.

Vízöntő a divathéten

Igazán csak tavaly lett híres, méghozzá egy horoszkópos videóval, ami arról szólt, milyen randizni egy skorpióval. Annyira megugrott a videói nézettsége, hogy elkészítette az összes csillagjegy paródiáját, ami azóta is az egyik legerősebb vonal a csatornáján. Néhány csillagjegyhez hírességnek öltözött, a vízöntőket például Paris Hiltonon, az oroszlánt pedig Kylie Jenneren keresztül mutatta be.

A horoszkópos tematika mellett a másik népszerű tartalma filmek és sorozatok kifigurázása, illetve az, hogy hírességeknek öltözik be. Ha láttad Kim Kardashian videóját, amiben újraforgatta a Dr. Szöszi egyik legjobb jelenetét, Elle Woods felvételi videóját a Harvardra, akkor azt is tudnod kell, hogy azt Benny Drama már két hónappal korábban megcsinálta – csak úgy, hogy Kim Kardashiant alakította benne. A pletykafészek (Gossip Girl) és a Lizzie McGuire is sokszor előkerül, mindkét sorozat szörnyen népszerű volt a kétezres évek elején.

Csatornájára becsúszott néhány olyan videó, amin ellátogat egy divatbemutatóra, vagy épp az utca emberét kérdezi arról, hogy mit gondolnak a legújabb divatról – persze csak olyanokat, akikről messzire látszik, hogy nem érdeklik őket a trendek. Ilyenkor az oldalán mindig ott van a múzsája, Turquise, aki annyira magas szinten űzi a divatot, hogy nem hajlandó megszólalni, Skinner pedig egy nyakmerevítőben és egy kantáros nadrágban jelenik meg. A videóban olyanokat mond például, hogy nem az számít, ki vagy valójában, hanem hogy kiket ismersz. Ilyen és ennél jobb poénokkal űz viccet a felső tízezernek annak a kis magjából, akiknek mindene a divat és a látszat.

Instagramon több mint egymillióan követik, és olyan magazinok készítettek vele interjút mint a Dazed and Confused vagy a Paper, és ha bármi említésre méltó történik a popkultúrában, azt Benito Skinner is biztosan feldolgozza, csak egy sokkal szórakoztatóbb formában.

Kiemelt kép: Instagram/@bennydrama7

Ajánlott videó

Olvasói sztorik