Három éve vagyok párkapcsolatban, vidéken élek, a párom Pest megyében. A járvány előtti időszakban minden héten találkoztunk, és két-három napot együtt töltöttünk. Március 15. óta nem találkoztunk, ennek az az oka, hogy a két gyerekemmel és a 78 éves édesanyámmal élek együtt. Próbálok vigyázni az édesanyámra. A fiam ettől függetlenül hetente kétszer találkozik a barátnőjével és együtt is alszanak. A barátnője az édesanyjával él és állítólag nem találkoznak senkivel. Betartjuk az alapvető higiéniai előírásokat, rendszeresen fertőtlenítek itthon, egyedül járok el vásárolni hetente egyszer vagy kétszer, ilyenkor védőkesztyűt használok. Amikor hazaérek azonnal levetkőzöm, megfürdök és fertőtlenítek mindent: kulcs, kilincs, telefon satöbbi. Hogyan lehet hónapokig kezelni, hogy nem tudok találkozni a párommal? Nehezen viseljük a távolságot, mert édesanyám megkért, hogy a vírus alatt ne jöjjön hozzám a párom. Mi lenne a megoldás? Szerintem én is hazahozhatom bármikor a vásárlásból, a fiam is, tehát nem feltétlen csak a páromtól kaphatom el. A barátom burkoló, egyedül dolgozik, a munkahelye és az otthona között ingázik. Ő is heti szinten elmegy vásárolni, a fiával él együtt, aki sehova nem megy.
Az olvasói levelet Otíliától kaptuk, akinek mi választottuk a nevet, hogy más ne ismerjen rá a személyére. A COVID-19 világjárvány sokakat elszakít egymástól, szerelmek veszhetnek el amiatt, hogy nem ajánlott a találkozás. Mégis, van rá mód, nem kell mindent feladnunk.
Mit lehet tenni?
A párkapcsolatokat eléggé lehetetlen helyzetbe hozza a koronavírus-járvány, hiszen azok, akik nem élnek együtt, alig-alig találkozhatnának, akik pedig egy háztartásban élnek, náluk komoly párkapcsolati gondokat okozhat az összezártság éjjel-nappal. Olvasónk azt kérdezi, hogyan lehetne megoldani azt, hogy találkozzon a partnerével, aki tudomása szerint kevesekkel érintkezik a mindennapokban. Amennyiben nincs krónikus betegsége olvasónk édesanyjának, és amennyiben ügyel a higiéniára, akkor egy két hetes szigorú karantén után nyugodtan találkozzanak – viszont azt javaslom, hogy ne abban a lakásban, ahol az édesanya is lakik, hanem kocsiban, természetben, valahol, ahol kettesben lehetnek és csak egymással foglalkozhatnak. Fontos, hogy mind a partnere, mind olvasónk tartsák be a két hetes önkéntes karantént, és arra az időre inkább más családtagok menjenek boltba, bankba ha szükséges, vagy oldják meg előre rendelt ételekkel.
Azok, akik párban élnek és egy háztartásban laknak, szintén javasolt legalább napi egy órát így tölteni, emellett minden telefont, tabletet és tévét kapcsoljanak ki, próbáljanak meg egymással beszélgetni. Eleinte nehéz lehet, de ha szigorúan betartják, hogy csinálják minden nap, akkor jelentős változásokat tapasztalhatnak kettejük kapcsolatában akár már két hét múlva is. Sok-sok kapcsolat amiatt laposodik el, hogy a beszélgetések elmaradnak, hiába történt meg az ismerkedésük elején, hogy akár az egész éjszakát végigbeszélgették, ezek a pillanatok elmaradoznak, helyettük a hétköznapokkal való gondok, bajlódások lesznek úrrá a kapcsolaton.
A mindennapok témái helyett inkább arról beszélgessenek, hogy mit csinálnának egymással, ha lehetne szemtől szemben találkozni, ha nem lenne világjárvány, ha csak kettesben bármit megtehetnének. Azok, akik kevesebbszer tudnak találkozni, arról is beszélgethetnek videócseten, hogy hogyan szeretkeznének egymással, verbális szeretkezést bátran ajánlom, ez is előre lendíti a kapcsolatot. Beszélgessenek arról, milyennek találták egymást, amikor először észrevették a másikat, arról, milyen volt a legelső randi, emlékeznek-e még az első csókra, első szeretkezésekre. A legjobb nyaralásokat is nyugodtan beszéljék át, rengeteg közös pozitív élmény is akad minden párkapcsolatban, akár régóta tart, akár fiatal még a kapcsolat. Feltehetnek egymásnak mindenféle olyan kérdést is, amire hosszabban kell válaszolni, és játszhatnak olyat is, hogy egy teljes estén át csak egyikükről beszélgetnek. A 36 kérdés a szerelemhez című kutatást is elővehetjük bármikor, tökéletes, egymásra épülő kérdéssorozatot is végigcsinálhatunk egymással a kijárási korlátozás idején, az ezekre adott válaszok garantáltan közelebb viszik egymáshoz azokat a párokat is, akik régóta vannak együtt.
Párkapcsolati és szexuális tanácsadással foglalkozó szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: 24.hu/Máté Csaba