Belföld

„Nem lehet félig elmenni, én becsuktam az ajtót” – videóban búcsúzott el Gyurcsány Ferenc

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

„Mindennek rendelt ideje van, így ideje az elbúcsúzásnak is” – ezzel kezdte a Demokratikus Koalíció lemondott vezetője, Gyurcsány Ferenc a Facebookra feltöltött videóját. „Jól döntöttek, amikor Dobrev Klárát bízták meg a párt vezetésével: kitűnő hazafi, kiváló vezetője lenne az országnak” – folytatta a volt miniszterelnök.

22 évet töltött el a politikában, 15 évet ellenzékben, amivel kapcsolatban azt mondta, „egymásra vigyázó, tekintettel lévő szabad világért” kívánt mindig tenni, egy európai Magyaroroszágért. Úgy látja, ma sokan nem erre keresik az utat.

Sokat próbált adni a hazának, de az utóbbi időben kevesebben támogatták – fogalmazott Gyurcsány a DK népszerűségvesztéséről, majd arról beszélt, nincs benne kétely,

aki el akarja ferdíteni a történelmet, az a végén önmagát és hazáját karcolja meg, rosszabb esetben töri el.

A politikában az igazságot erőnek hívják, de az erő múlandó, folytatta.

Egy nép sikerének záloga a közösen birtokolt erények gyakorlása, és csak utána a jó kormányzás.

Mindkettőből keveset lát most.

Gyurcsány elmondta még, hogy

  • ha egy nép elveszíti a minőség iránti odaadását, akkor a középszer terhétől bukdácsolva eljelentéktelenedik.
  • Ha egy nemzet jobban bízik vezetőiben mint önmagában, akkor önmaga okozza a saját szerencsétlenségét.
  • A nép és a kormány nem lehet egyszerre szabad, vagy az egyik vagy a másik. Ha a nép nem veszi birtokba az országát, akkor a hatalmasok teszik meg.
  • Hozott rossz döntéseket, kompromisszumokat, lehet, hogy volt, amikor el is tévedt, de nem tért le hazája általa kívánatosnak ítélt útjáról.
  • Nem azért ment a politikába, hogy személyes vagyonát gyarapítsa.

Elköszönt végül azoktól is, akiknek ellenérzése volt vele kapcsolatban.

A politikai nyilvánosságban nem fognak velem találkozni. Magánember vagyok

– erősítette meg egy hónappal ezelőtti visszavonulását.

Kiderült még, hogy írja tavaly megjelent regénye folytatását, és anyagot gyűjt új, korábban megígért könyvéhez (feltehetően a baloldalról).

Dobrev Klárával, akivel bejelentették a válásukat, közösen nevelik a legkisebb fiukat, de nem beszélget sem vele, sem mással aktuális politikai kérdésekről.

Nem lehet félig elmenni, én becsuktam az ajtót

– zárta a volt miniszterelnök.

Kapcsolódó
Íme az én Gyurcsány Ferencem
A lemondott exkormányfő portréja bő két évtized öt interjújából és egy országjárós riportjából.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik