Szórakozás

Freddie Prinze Jr. elmondta, hogyan jöttek össze Sarah Michelle Gellarral

Mind tudjuk, hol találkoztak először.

Freddie Prinze Jr. a US Weeklynek adott egy interjút, amiben elmesélte, hogyan jöttek össze feleségével, Sarah Michelle Gellarral. A pár még az 1997-es Tudom, mit tettél tavaly nyáron című tinihorror forgatásán találkozott először, utána jöttek össze.

Nem volt akkoriban jogosítványa, szóval nem tudott vezetni. Ezért elkezdtem hurcolászni autóval, így lettünk barátok. Dumálgattunk az élet nagy dolgairól, eléggé különböző felfogásunk volt minderről. Ő New Yorkban nőtt fel, én meg Los Angeles-i srác vagyok, úgy néztünk egymásra, mint tűz és víz. A film végén főztem egyszer neki, mert a családom ebben jó volt. Így elkezdtünk hetente barbecue-zni a házában, aztán az unokatesóim is átjöttek, majd az ő barátai is. Megetettünk mindenkit

– emlékezett vissza a színész, amúgy a forgatás után öt évvel, 2002-ben házasodtak össze.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sarah Michelle (@sarahmgellar) által megosztott bejegyzés, Jan 1., 2020, időpont: 9:32 (PST időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram.com/sarahmgellar

Ajánlott videó mutasd mind

Orbán Viktor: Hétfőtől új világ kezdődik

A kormány lezártnak tekinti a „beszoktatást” a maszkviseléssel kapcsolatban, hétfőtől büntetni kell. A miniszterelnök szerint januárban a krónikus betegeknek és a legveszélyeztetettebb időseknek beadhatják a koronavírus-vakcinát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.