Szórakozás

Fecsó elmondta, hogy miért szakítottak Vasvári Viviennel

Kamerák előtt tisztázta a helyzetet.

Vasvári Vivien két héttel ezelőtt egy Instagram-posztban árulta el, hogy fia apjával, Szegedi Ferenccel úgy döntöttek egy évvel az esküvőjük után, hogy lezárják kapcsolatukat. Az okokról nem beszélt ellenben Fecsóval, aki most a Fókusz kamerája előtt árulta el, hogy mi volt a baj.

Szakított Vasvári Vivien és Fecsó
A luxusfeleség Instagramon közölte a hírt.

Vivi is egy elég erős jellem és én is. Mi voltunk az olaszos pár a Nyerő párosban is. Ez izgalmas, meg felpezsdíti a kapcsolatot, de egy életet így nem lehet leélni, hogy van ez a feszültség és elég sűrűn összeveszünk

– mondta Fecsó, aki ugyan nem bánta meg az elmúlt négy évet, de nem szerette volna tovább húzni a kapcsolatot.

A szakítás az úgy történt, hogy én egyik pillanatról a másikra eljöttem otthonról. Azt mondta, hogy vagy megváltozom vagy pedig költözzek el. Én már 39 évesen nehezen fogok megváltozni, ezért úgy döntöttem, hogy még most kicsi a gyerek, 15 hónapos, tehát kevesebbet fog ebből érzékelni, hogy ha most döntünk így.

Kiemelt kép: rtl.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik