24 éves vagyok, négy hosszabb kapcsolaton vagyok túl, a legutóbbi több mint három hónapja ért véget. Az első egy hetet teljes letargiában éltem, aztán fokozatosan egyre jobban éreztem magam. Olvasgattam a témában, kaptam tippeket, hogyan tudnék tanulni a helyzetből. Kiértékeltem a vele töltött időszakunkat, okultam és mentem tovább. Randizgattam, találkoztam más lányokkal, de körülbelül másfél hónappal a szakításunk után megbeszéltük az exemmel, hogy barátok maradunk. Ez így is lett. Kettesben sosem találkozunk, de a közös társaságunkban jól megvagyunk. Az én szerelmi életem az eddigiekhez képest gyökeresen megváltozott. Sok lánnyal kavartam, de mindegyikkel azt éreztem, miután lefeküdtünk, már nem érdekeltek. Nem akartam többet beszélni velük, találkozni sem – pedig volt, hogy hetekig kerestek. A legutolsó ilyennél feltettem magamnak a kérdést: lehet, hogy mindez az exem miatt van? Mostanában úgy érzem, kíváncsi vagyok rá, a személyére, néha pedig szexuálisan is gondolok rá. Lehet, hogy mégsem zártam le? Meg tudnám őrizni valahogy a barátságunkat úgy, hogy erről beszélek vele? Vagy ez valami más lehet, és csak a hosszú távú kapcsolatok után nem akarok beleesni egy újabba?
Az olvasói levelet Gábor küldte nekünk, aki a szakítása óta keresi önmagát, pontosan olyan módszerrel, ahogyan nagyon sokan mások is szokták keresni önmagukat.
Mit lehet tenni?
A szex az exszel, annak gondolata, a vágy sokakban ott él, és ez teljesen természetes. Az ego sérül, az önbecsülésen csorba esik, és az egyik leggyakoribb hiba, amibe szinte mindenki beleesik, hogy saját magát okolja, vádolja a kudarcért. Ezek a negatív hangvételű önmagunkkal folytatott beszélgetések csak ronthatnak a lelkiállapoton, ezért fontos lenne úgy viselkednünk saját magunkkal, mintha egy legjobb barátunkkal viselkednénk ilyen helyzetben: együttérzéssel, szeretettel, tisztelettel. Akár hibáztunk, akár nem a kapcsolatban, az jó, hogyha végiggondoljuk, min tudunk a jövőben változtatni. Az már viszont kevésbé jó, ha ezzel sok időt töltünk el, hiszen az érzelmeink helyreállítása is késik, és
Általános hiba, hogy elkezdjük az exet idealizálni, és olyan magas talapzatra állítjuk, hogy azt a szintet semmilyen másik ember nem tudja megütni. Ez komolyan befolyásolja az érzelmeket, leginkább azért, mert irreális, nem valódi dolog. Bármilyen jó is volt anno együtt, valamiért mégsem működött, hiszen vége lett, bármelyik fél is szakított, megtörtént, tehát nem voltak együtt egymással harmóniában. Ebből az imádott spirálból az a legjobb kiút, hogyha megtaláljuk azt a tevékenységet, hobbit, amit még a kapcsolat előtt nagyon szerettünk csinálni. Ha iskolába jártunk és szerettük, akkor jöhet egy nyelvtanfolyam, ha edzésekre jártunk, akkor újra vegyük fel a fonalat. Fontos, hogy amikor a hobbira időt szánunk, akkor ebben az időtartamban tiltsuk meg magunknak az agyalást a volt kapcsolaton. Tudatosan figyeljünk arra, hogy csak önmagunkkal foglalkozzunk, csak az legyen a fontos amit éppen akkor és ott csinálunk. Ez idővel beépül, és hetek múlva máris azt vesszük észre, hogy sokkal jobban érezzük magunkat.
Az exekkel való kapcsolattartás nem jó irány a lezárásra, hiszen a kötődés ott lebeg, maximum a testiséget pótoljuk máshonnan. A barátság csak akkor működhet valóban, ha mindketten ténylegesen túlléptek a kapcsolaton és már semmilyen szexuális vagy érzelmi kapcsolat nincs. Mivel emberek vagyunk és ez bármelyik exünkkel újra és újra belobbanhat, célszerű a továbblépés érdekében valóban nem találkozni és nem megbeszélni újra és újra az érzelmeket. Olvasónk számára azonban egy lezáró beszélgetés szükséges lépés, ebben a beszélgetésben az exbarátnőnek mondja el, mi mindenen ment keresztül, mit rontott el, mit bánt meg. Ha ez kölcsönösen zajlik, úgy a búcsú könnyebb lesz, a továbblépés pedig magától megtörténik. A közös baráti társasággal megélt közös élmények az exbarátnővel sajnos csak fenntartják azt az állapotot, amiben jelenleg olvasónk van, ezért érdemes lenne felülbírálni a szituációt.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
