Mindig vártam a hercegem, aki csakis kreol bőrű, sötét hajú, latin típus lehetett. Csak egy gond volt, aki nekem tetszett, annak én sose, akinek én tetszettem, az meg nekem nem kellett. Sosem voltam szerencsés a szerelemben. Az egyik legnagyobb viszonzatlan szerelmem gimnáziumban volt, egyik osztálytársam, Norbi külseje nagyon megfogott, de a személyiségét is hamar megszerettem, és szerelmes lettem belé. Két évig tartott ez a viszonzatlan szerelem. Végignéztem, ahogy más lányokkal járt, belefáradtam a várakozásba, közben sok minden más is összejött Norbi mellett, családi dolgok, haláleset. Összeroppantam, de annyira, hogy a végén öngyilkossági kísérlet miatt kórházba kerültem. Később egy pszichiátriai és drogrehabilitációs helyre vittek, ahol olyasmi történt velem, amire nem számítottam.
Észrevettem egy fiút, aki jól megnézett, meg is ijedtem először, de végül egymás mellé kerültünk és szóba elegyedtünk. Pálnak hívták. Elkezdtünk beszélgetni, hogy ki, miért van itt, ilyenek. Hamar megnyugodtam, amikor megtudtam, hogy van barátnője. A történetéből azt gondoltam, hogy szereti a lányt, hogy neki is megvan a saját baja, nem fog rám mozdulni. Nem is hajtott rám. Egyre többet beszélgettünk, és mivel mindketten újak voltunk a rehabon, együtt tapasztaltuk meg az intézmény szabályait, rendszerét, működését. Hamar egymásra találtunk, jó haverok lettünk. Beszélgettünk a mélyebb dolgokról is, kiderült, hogy nagyon hasonló az életünk: a családi dolgokban például a bántalmazó apa, ahogy reagáltunk erre, a drogozástól a gyógyszerezésig mindenről beszéltünk. Barátságból végül ő lett a lelki társam.
Olvasónk, Henrietta írta meg nekünk történetét, ami szinte filmbe illő szerelmi sztori.
„Időközben elhagyta a barátnője, felszívódott, be se jött látogatni. Vigasztaltuk egymást a szerelmi bánatunk miatt. Engem négy hónap után keretsértés miatt kirúgtak az intézményből, de ő végigcsinálta. Egy ideig nem beszéltünk, borzasztóan hiányzott, majd egyre gyakrabban hívott. Miután kikerült a rehabról, személyesen is találkoztunk, egyre többször. Elég hamar észrevettem, hogy ő már a legjobb barátom kint is, közelebb került hozzám, mint volt barátnőim. Ekkor még csak barátként tekintettem rá, de aztán megismerkedésünk után körülbelül háromnegyed évvel bevallotta, hogy szeret engem. Nagyon hirtelen ért a hír, lesokkolt. Megijedtem. Egy nálam több mint tíz évvel idősebb férfiről van szó, és külsőre nem ronda, de világos hajú, világos szemű, teljesen más, mint az esetem. Megmondtam neki, hogy bátyámként nézek rá, ő nem erőltette a kapcsolatot, benne volt, hogy csak barátok maradunk.
Aztán egyszer szilveszter körül beszéltük, hogy ki, mit fog csinálni, és megkérdezte, van-e kedvem átmenni hozzá. Azonnal igent mondtam, buliztunk egy jót, megismerkedtem a baráti körével, de nem történt semmi egyéb köztünk. Egyre többet gondoltam rá, hogy mennyire szeretem a humorát, hogy ő az egyetlen igazi barátom, aki a bajban is ott van mellettem. Hogy mennyire jó ember, és nagyon hiányozna, ha nem lenne az életemben. Beleszerettem. A hangja, a gyönyörű zöld szemei, az arca, a személyisége, mindene megragadott. Szilveszter után pár nappal szerelmet vallottam neki. Életem első komoly kapcsolata. Azóta három év eltelt, még mindig együtt vagyunk. Szeretjük egymást és egymás legjobb barátai, lelki társai is vagyunk, mellesleg a szex is kegyetlen jó vele. Mással sosem volt ilyen jó előtte. Jó hatással vagyunk egymásra, mindketten leraktuk a drogokat. Nyáron megkérte a kezemet. Igent mondtam. Sokszor belegondolok abba, ha nincs az a nehéz időszak az életemben, ha nem ismerem meg őt, milyen életem lenne. Most is vannak az életemben hullámvölgyek, de ő itt van velem, segít, erőt ad nekem, motivál és boldog vagyok. Pedig egykor el akartam dobni az életem. Hálás vagyok érte, hogy nem sikerült.”
Az ideál helyett valaki más? Igen!
A kölcsönös, érett szerelem alapja, hogy elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen, hogy a külső és belső tulajdonságai egyaránt vonzóak. A párválasztási érettség egyik legfőbb jele éppen ez. A partner ideál kialakulása valahol a gyerekkorban kezdődik, köze van ennek az ellentétes nemű szülőhöz, az ő viselkedéséhez, a vele kapcsolatos elvárásainkhoz. Az ideál kialakulását jelentősen meghatározza a tizenéves korban megélt első szerelem, a plátói is — gyakori, hogy olyan partnert keresünk később felnőttként, mint akikbe szerelmesek voltunk az általános iskolában. Ez egy úgynevezett imprintingszerű folyamat a pszichológia szerint.
A jó párválasztáshoz érett személyiség szükséges, és ennek az is része, hogy rádöbbenünk, akarva akaratlan van egy házastársideálunk, ami már inkább arról szól, mit várunk el a partnerrel való együttéléstől, és mit tudunk neki mi adni a komoly kapcsolatban. A vonzó külsőn túl az érzelmi-indulati szükségletek, a biztonságigény, a szellemi-intellektuális igény, az új élmények igénye, a szociális kapcsolatok igénye. De mindezt felülírja a szeretet és megbecsülés.
A párkapcsolathoz, házassághoz érett személyiség képes reálisan látni a társát, kellő önismerete van, mellőz minden illúziót, ideált, képes konstruktívan vitatkozni, képes az intimitásra és képes alkalmazkodni a társához, élethelyzetekhez. Mindez tehát csak az alapja annak, hogy felépítsünk egy jó párkapcsolatot, házasságot. A munka java csak azután jön, ha már megtaláltuk a társat, hiszen a kölcsönös szeretet és szerelem mellett az élet számos területén helyt kell állnunk párban is: anyagiak, munkahelyi problémák, család, és akár a mentális betegségek, függőségek is ott lehetnek a párkapcsolatban.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
