Szórakozás

Kollégáit gyászolja Törőcsik Mari

Egy év leforgása alatt négy kollégát és barátot vesztett el a nemzet színésze.

Korábban a témában:

Különösen nehéz az idei év a nemzet színészei számára. A tizenkét tagú társulat tavasszal Szabó Gyulát vesztette el, aztán néhány hét leforgása alatt hárman haltak meg. Sztankay István szeptember 12-én, Avar István másnap, szeptember 13-án, november 8-án pedig Gera Zoltán hunyta le örökre a szemét. A tizenkettek tagja, Törőcsik Mari ráadásul tavaly decemberben férjét, Maár Gyulát is elvesztette. A színésznő arról nyilatkozott a Borsnak, hogy lassan már csak az emlékek maradnak neki.

“A Honderű című Spiró-darabban játszottunk együtt Gera Zoltánnal. Fantasztikus szerep­osztás volt, Haumann Péter, Sinkó László és Újvári Zoltán szerepelt velünk. Amikor megtudtuk, hogy Gera Zoltán megbetegedett, és nem tud színpadra lépni, mindenki azt javasolta, hogy addig ne játsszuk ezt a darabot, amíg fel nem épül. Mert zseniálisat alakított, pótolhatatlan volt. Sajnos már nem kerülhetett sor erre, többé nem léphetünk együtt színpadra. Megint elment egy remek ember, egy fantasztikus művész, az életem egyik darabkája. Felfoghatatlan az elmúlás, nehéz a szívem, egyre több barát hagy itt engem” – mondta a Borsnak megtörten Törőcsik, aki 79 évesen is dolgozik: éppen az Éjjeli menedékhely című darabot próbálja a Nemzetiben.

Törőcsik Mari (Törőcsik Mari)Fotó: RTL Klub

Címkék: Törőcsik Mari

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73887454, Tíz éve, hogy Bajnai Gordont kormányfõvé választotta a parlament, a 168 Óra pedig ebbõl az alkalomból a könyvet adott ki. A Frontsebészet – A köztársaság utolsó kormánya. A kiadvány azt az egy évet mutatja be, amikor a gazdasági és társadalmi csõd szélén álló országot a Bajnai-kormány vezette, majd szigorú megszorításokkal egyensúlyba állította., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.