Szórakozás

Ilyen politikus lesz Hujber Feri

Hujber Ferenc elárulta, hogy az oktatás megújításával kezdené politikai pályáját, mert szerinte a mostani fiatalokkal komoly problémák vannak.

„Be fogom bizonyítani, hogy lehet egy országért úgy dolgozni, hogy nem magadnak nyerészkedsz” – magyarázta a Heti Témának a színész, aki nemrég azt mondta, hogy politikai pályára készül. Most azt is elárulta, hogy az oktatáson változtatna először.

“Amikor egy előadáson egy tizennyolc éves srác azt mondja nekem, fogalma sincs, mit akar kezdeni az életével, az a társadalom, a szülei és az oktatás hibája.”

Habár a színész korábban meglepő őszinteséggel vallotta be, hogy nincs érettségije, érdekes, hogy milyen szigorú a fiatalokkal szemben.

Szerinte már tizenkét esztendősen is tudni kell felnőtté válni, hiszen “az ókori kultúrákban ilyen tájt komoly beavatási szertartással fogadták be az ilyen korúakat a felnőttek közé.”

Hujber saját bevallása szerint fiának, Noelnek is hasonló jövőt szán.

“Mindent a gyakorlat felé kell eltolni. Fejjen meg egy tehenet, menjen ágytálazni a kórházba, lássák a fiatalok, milyen a világ testközelből”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik