Szórakozás

Szupererotikus fotók az RTL felfedezettjéről – Íme

Béres Anett, a ValóVilág harmadik szériájának szereplője semmit nem öregedett az elmúlt kilenc év alatt, sőt dögösebb, mint valaha. Erről tanúskodnak a róla készült friss felvételek is.

Anett azon kevesek közé tartozik, aki nem tűnt el a ValóVilág szereplői közül, ma is rendszeresen láthatjuk divatbemutatókon és különböző tévéműsorokban. A Hír24-nek elárulta, bár sokkal kevesebb a munkája és a pénze is, mint korábban volt, mégsem panaszkodik, sőt jobban érzi magát a bőrében, mióta megpróbál nem mindent a szívére venni.

„Mióta betöltöttem a harmincat, sokkal jobb minden. Élvezem az életet. Örülök annak, hogy nem felejtettek el, hívnak fotózásokra, divatbemutatókra, pedig valójában nem vagyok modell. Igaz, odafigyelek magamra, de ezt sem viszem túlzásba. Szerencsére jó géneket örököltem. Édesanyám is olyan fiatalos, hogy mindig a nővéremnek nézik” – mesélte Anett, aki a Hír24-nek megmutatott néhány szuperszexi képet is, melyek a közelmúltban készültek egy divatfotózáson.

Az, hogy Anett szinte semmit nem öregszik, másoknak is feltűnt már, mint mondja, ezt gyakran szóvá is teszik. Pedig plasztikai sebész még sosem nyúlt az arcához és csodaszereket sem használ. Csak hidratáló krémmel keni magát és az utóbbi időben heti háromszor kangoora jár, amit végre nem érez tehernek, sőt élvezi.

Bár Anett valóban dögösebb, mint valaha, jelenleg még sincs párja. Állítja, ez a dolog sem keseríti meg az életét, bízik abban, hogy egyszer tényleg megtalálja az igazit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik