Szórakozás

VV Anett: Újra mennék a Való Világba

A Való Világ negyedik szériájára buzdít mindenkit Béres Anett.

– Én tökre örülök neki, hogy újra indul, és simán bármikor újra bemennék! Azt tanácsolom a mostaniaknak, hogy ha valaki bekerül a villába, akkor utána ne kezdje el szidni a médiát… Attól kivagyok, amikor emberek azt harsogják, hogy elegük van a sajtóból… akkor miért megy be?! – mesélte a tabutv.hu riporterének VV Anett.

– Nekem azt mondták, hogy mutassam meg a mellem, én pedig mondtam, hogy szó sem lehet róla. Ezután megkérdezték, hogy ha bekerülök, akkor fogok majd zuhanyozni, én pedig mondtam, hogy persze… Ezzel szemben volt olyan lány, aki megmutatta a melleit, és még a második fordulóra sem hívták vissza, szóval ne mutassátok meg a melleteket idő előtt, de később meg lehet! – mondta el a Tabu Tv internetes videójában Béres Anett, aki a villa szexet sem pártolja túlzottan.

– Én úgy voltam vele, hogy biztosan nem lesz bent kapcsolatom, és igazából nem is lettem szerelmes. Megfogadtam, hogy ott semmilyen intim dolgot nem fogok csinálni másokkal, még egy csókot sem, viszont volt olyan, hogy arra keltem, hogy egy hölgy négykézláb volt, egy férfi pedig rajta… nem tudtam, hogy most én érezzem magam zavarban, vagy menjek ki?! – osztotta meg a tabutv.hu-ra klikkelőkkel VV Anett, aki szerint ennek ellenére úgy is lesz szex az új villában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik