Szórakozás

Ikerpár két apától

Ikrek születettek egy észak-lengyelországi kisvárosban, de mint kiderült, a kisfiúnak és a kislánynak nem ugyanaz az apja.

A kislány apja az anya jelenlegi barátja, míg a kisfiú apja az asszony volt férje. Ilyenre, vagyis kétapás ikrekre még nem volt példa Lengyelországban, és a lengyel média szerint világszerte csak hét hasonló esetről tudnak. Egy kutató szerint az történhetett, hogy két petesejt ért be, és termékenyült meg csaknem egyidőben, de valamilyen oknál fogva a két férfi spermája csak egyet-egyet aktivált.

“Rendkívül ritka az ilyen, és nagyon nehéz statisztikailag megbecsülni az előfordulását. Könnyű az egypetéjű vagy a többpetéjű ikrek esetében az azonosítás, de borzasztó nehéz, amikor több férfi ivarsejtje is szerepet játszik a petesejtek megtermékenyítésében” – nyilatkozta Wojciech Luczak.

Egy másik kutató azt mondta a lengyel médiának, hogy a helyzet bonyolult. “Nem 100 százalékig ikrek, de bizonyos tekintetben mégis azok, hiszen a magzatoknak közös az anyjuk, egyszerre fejlődtek anyjuk méhében, és rengeteg vonásban azonosak, mivel anyjuk DNS-ét is örökölték. Ugyanakkor a két apa miatt a férfi vonalon eltérő az örökítő anyag, tehát ebben mégsem ikrek” – mondta Maria Sasiadek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik