Pályán kívül
A Szőke Szikla életregénye címmel jelent meg Mészöly Kálmán könyve, aminek bemutatója kedden zajlott.
2014. 12. 09. 13:31
A korábbi kézilabdázó 2010-ben halálos közúti balesetet okozott.
2014. 12. 08. 17:21
1999.12.15-én leégett a Budapest Sportcsarnok. Hetthéssy Zoltán és Szujó Zoltán a szomszédos ház tetejéről készített felvételeket a sport lángoló "szentélyéről".
2014. 12. 08. 10:52
Kiricsi László szerint arányos önvédelmet alkalmazott.
2014. 12. 08. 10:32
Egy jótékonysági akció keretében kétmillió eurót fizettek azért a futballcipőért, amelyet Mario Götze viselt a győztes gólt szerző bal lábán a nyári brazíliai világbajnokság döntőjében.
2014. 12. 07. 15:43
Az orosz Julia Antipova fél éve még hatodik volt a világbajnokságon, most pedig egy izraeli kórházban kezelik anorexiával.
2014. 12. 04. 12:16
A holland válogatott szélső hollandiai házában jártak a rendőrök a napokban.
2014. 12. 04. 07:39
Az AS Roma szerdán közölte, hogy túl van a beavatkozáson védőjük, Leandro Castan.
2014. 12. 03. 17:25
Vádat emelt a a pécsi női kosárlabdacsapatot működtető cég két volt vezetője ellen Baranya Megyei Főügyészség, mert álláspontja szerint tevékenységükkel 80 millió forint adóhiányt okoztak a költségvetésnek.
2014. 12. 02. 14:43
Elhagyhatta az intenzív osztályt kedden Pelé, a brazilok legendás futballistája.
2014. 12. 02. 14:35
Horváth Mariann sportriporter, kétszeres világbajnok és kétszeres Európa-bajnok párbajtőröző.
2014. 12. 01. 12:51
A népszerű kommentátor a Sport TV Harmadik félidő című műsorának vendége volt.
2014. 12. 01. 08:52
Az Atletico Madrid-Deportivo mérkőzés előtt a szurkolók összeverekedtek a spanyol fővárosban.
2014. 11. 30. 12:26
Az izraeli Hillel Oscart a nyakán találta el a nagy sebességgel repülő labda.
2014. 11. 30. 07:32
Ambrus Attila a kecskeméti amatőr hokicsapat edzéseit látogatja.
2014. 11. 29. 20:24
A korábbi kiváló labdarúgó és 15 éves fia, Brooklyn nem sérültek meg a szombati karambolban.
2014. 11. 29. 20:06
Javult az állapota a húgyúti fertőzéssel kezelt Pelének, a brazilok futball-legendájak.
2014. 11. 29. 16:52
Schmitt Pált egyhangúlag tiszteletbeli taggá választották a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) közgyűlésén.
2014. 11. 29. 13:51
A Twitteren közzétett üzenetben nyugtatta meg az érte aggódókat Pelé, a brazilok legendás futballistája, akit kórházban kezelnek.
2014. 11. 28. 14:51
Hivatalosan megnyitották csütörtökön a főváros új multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnokát, az újbudai Tüskecsarnokot.
2014. 11. 27. 14:22
Bemutatták szerdán A bundakirály című könyvet, amely Wilson Raj Perumal önvallomása.
2014. 11. 26. 18:55
Az argentin futballsztár az utóbbi időben nőügyeivel hívja fel magára a figyelmet. Most Dubajban kapták lencsevégre az isteni jobb kezet.
2014. 11. 26. 11:09
- 22:00 Letartóztatták a szerb terrorellenes egységek parancsnokát
- 21:36 Lezuhant a NASA űrtávcsöve, mutatjuk, hol lépett be a légkörbe
- 21:07 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 04.
- 20:59 Élet Trump után
- 20:58 Miért kaptak ki ennyire a republikánusok?
- 20:53 Kétszer is vezetett, mégis kikapott Törökországban a Liverpool
- 20:41 Balog Zoltán nem indult, új püspöke van a Dunamelléki Református Egyházkerületnek
- 20:29 Lezsák Sándor: Kikérem magamnak, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzenek meg engem
- 20:26 Borbély Balázs a Milan elleni meccsről: Erre a napra vártunk!
- 19:49 JD Vance szerint az iráni háború miatt veszítettek
- 19:40 Ügynökakták: a katolikus püspöki konferencia bocsánatot kért a pártállammal együttműködők nevében
- 19:04 Fehér Renátó: A Magyar Kivándorlás Múzeuma – mit mond november 4-e arról, hogy kik vagyunk mi, magyarok?
- 19:02 NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén
- 18:49 „Semmi másra nem tudok gondolni, csak Jesúsra és a fájdalomra” – megszólalt a kapus, aki Jesús de Miguellel ütközött
- 18:43 Semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül – reagált az Alkotmánybíróság Patyi András beszervezésére
- 16:43 Akció közben csaptak le a Bűnvadászokra, megtudtuk, miért vittek be kilenc tagot a rendőrök
- 15:39 Szijjártó közzétette apja és nagyapja adatait, mert az ügynökaktákban felbukkant egy Szijjárto
- 18:01 Az első Orbán-kormányban lehetett a legtöbb érintett – régi és új nevek bukkantak föl a most megnyílt ügynökaktákban
- 13:19 Szikora Róbert: Nem jelentettem senkiről
- 13:54 Nyilvános a Szita Károly beszervezését bizonyító 6-os karton, ami a kaposvári polgármester szerint manipulált
- 13:10 „Egész éjjel az amerikai elnökválasztást néztem, nem foglalkozom magyar belpolitikával” – mondta Nógrádi György, akinek nyilvánosságra került a hatos kartonja
- 15:02 A Fidesz kampányában szerepet vállaló HM-es vezetők pozícióban maradnak, az egyik nagy álláshalmozót viszont csendben leváltották
- 13:50 Patyi András alkotmánybírót hazafias alapon 1988-ban szervezték be
- 14:10 Töredékmásodpercek dönthetnek a pályán – ez okozhatta az ellenfelével ütköző spanyol csatár halálát
- 11:00 Igazi sztárparádé volt az első Harry Potter világpremierje 25 éve: a királyi család tagjai is ott voltak
