Pályán kívül

21 év után végre megnyitott a Tüskecsarnok

Hivatalosan megnyitották csütörtökön a főváros új multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnokát, az újbudai Tüskecsarnokot.

Az ünnepségen először Áder János köztársasági elnök üzenetét olvasták fel, aki levelében azt írta, ahhoz, hogy sportnemzetből sportoló nemzetté váljunk, és az aktív sportolás mindennapjaink részévé váljon, megfelelő létesítmények kellenek.
    
“A Tüskecsarnok mostani formájában ilyen létesítmény. Külön öröm, hogy ezzel a főváros egy régóta sajgó sebét is sikerült begyógyítani” – fogalmazott a levélben az államfő, utalva arra, hogy a létesítmény építését 1993-ban kezdték el, ám a beruházás 1996-ban leállt, és több mint másfél évtizedig nem is folytatódott.


Fotó: MTI

A kormány 2012-ben döntött a sport- és rendezvénykomplexum befejezéséről. Az építést tavaly novemberben kezdték újra, és 5,9 milliárd forintból mostanra készült el a 4000 fős nagycsarnok, a szabadidős sportolókat váró sportcentrum, valamint a kétszintes mélygarázs.

Simicskó István sportért felelős államtitkár beszédében kijelentette: mivel a magyar sportolók a világversenyeken rengeteg érmet nyertek, és ezzel sok örömet okoztak a nemzetnek, ezért a kormányzat részéről meg kell hálálniuk, hogy nekik köszönhetően javult az ország imázsa és nemzetközi megítélése.
    
“A sportolóknak és a szurkolóknak adjuk tehát most át ezt a csarnokot” – mondta az államtitkár, majd emlékeztetett arra, hogy a 2500 négyzetméteres küzdőtérrel rendelkező létesítmény közel 20 sportágnak lesz az otthona. 
    
Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere úgy fogalmazott: mindig fájó pont volt a számára, hogy a kerületben akadt egy olyan létesítmény, amely több mint másfél évtizedig üresen állt, és nem tudta betölteni azt a szerepét, amire tervezték. Hangsúlyozta, hogy a csarnok nemcsak a versenysportot fogja szolgálni, hanem az egyetemistáknak és a kerületi polgároknak is lehetőséget biztosít a sportolásra, sőt, színvonalas kulturális eseményeknek is otthont fog adni.
    
Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos elmondta, hogy először négy éve a jégkorongozók vetették fel neki, be kellene fejezni a Tüskecsarnok építését.

“Ez ma Magyarország legösszetettebb és legmodernebb sportkomplexuma” – jelentette ki, majd azzal folytatta, hogy az első rendezvény a szombati Kelet-Nyugat kosárlabda All Star gála lesz benne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik