Pályán kívül

Pelé: Jól vagyok

A Twitteren közzétett üzenetben nyugtatta meg az érte aggódókat Pelé, a brazilok legendás futballistája, akit kórházban kezelnek.

“Szeretném kihasználni ezt a lehetőséget, és tudatni veletek, hogy jól vagyok” – írta a világhálón a 74 éves, legendás labdarúgó, aki a sportág történetének egyetlen háromszoros világbajnoka. Hozzátette: nagyon örül a sok jókívánságnak, de “hála istennek” nincs komoly baja.


 Fotó: Europress Fotóügynökség

Pelét – akit két hete vesekővel műtöttek – hétfő óta húgyúti fertőzés miatt kezelik, s csütörtökön a Sao Pauló-i Albert Einstein klinika intenzív osztályára, egy speciális szobába helyezték át, az intézmény közleménye szerint a jobb ellátás érdekében. A kórház ugyanakkor azt is közölte, hogy a sportember állapota a kezelés megkezdése óta rosszabbodott és instabil. Később aztán ezt kiegészítette azzal, hogy az áthelyezést követően Pelé már jobban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik