Forma-1
Egy amatőr felvétel megörökítette Jules Bianchi szörnyű balesetét.
Német és olasz sajtóinformációk szerint Sebastian Vettel 3+2 évre szóló szerződést ír majd alá a Ferrarival.
A Forma-1-ben szereplő Marussia francia versenyzőjének állítólag mégis szüksége van a lélegeztetőgépre.
A korábban a száguldó cirkuszban versenyző olasz motorbalesetben vesztette életét. 55 éves volt.
Jean Todt látogatta meg a hétszeres világbajnokot és jó hírekről számolt be.
A L’Equipe értesülései szerint nem kellett lélegeztetőgépre kapcsolni a francia pilótát.
A Nemzetközi Automobil Szövetség ismertette, mi is történt pontosan a Japán Nagydíjon.
A Forma-1 Japán Nagydíján Jules Bianchinak komoly balesete volt. A Marussia francia versenyzője a futam 433. körében csúszott ki a pályáról, pont ott, ahol valamivel korábban Adrian Sutil is.
A Forma-1-es pilótát súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba, ahol műteni kezdték - árulta el egy francia televíziós csatornának az apja.
A francia pilóta a Japán Nagydíj 42. körében csúszott ki a pályáról, állapota kritikus.
A francia pilóta a Japán Nagydíj 42. körében csúszott ki a pályáról, a balesetet követően óriási volt a riadalom.
Adrian Sutil testközelből látta a francia pilóta balesetét, szerinte nagy a baj.
Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, amelyet először a heves esőzés nyomán szakítottak félbe, majd 53 kör helyett 47 kör után leintettek egy súlyos baleset miatt.
Leállítással végződőtt a 2014-es Japán Nagydíj, miután Jules Bianchi súlyos balesetet szenvedett el.
A Red Bull négyszeres világbajnoa jövőre szinte biztos, hogy a Ferrari pilótája lesz. Vettel azt mondja, nem a rossz idei szezon miatt akar váltani.
A Mercedes két pilótája közül most Nico Rosberg szerezte meg az első rajtkockát.
A Japán Nagydíj harmadik, egyben utolsó szabadedzésén Nico Rosberg volt a leggyorsabb, Lewis Hamilton pedig a nagy kárt tett az autójában.
A Japán Nagydíj helyszínén a Red Bull istálló bejelentette, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel jövőre már nem náluk versenyez.
A legfrissebb időjárási előrejelzések szerint továbbra is "nagy fenyegetettséget" jelent a hétvégi Forma 1-es Japán Nagydíj helyszínéhez közeledő tájfun.
A világbajnoki pontversenyben élen álló Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Japán Nagydíj pénteki második szabadedzésén.
A Japán Nagydíj első szabadedzésén napos, száraz időben vezettek a Forma-1-esek Szuzukában, a leggyorsabb - papírforma szerint - a Mercedes két versenyzője volt.
Fenyegetően közel halad el egy tájfun a hétvégi Japán Nagydíj helyszínéhez a Forma-1-es meteorológiai szolgálat szerint.
- 17:23 Tét nélküli meccsen tört el a lábközépcsontja, nem megy a vébére a Barca-focista
- 17:22 Ezek voltak a témák a kormányülésen
- 17:00 Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi döntést, leállítják a kék villogózást és a honvédelmi repülők használatát - sajtótájékoztató a második kormányülésről
- 16:55 Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
- 16:15 Molnár Áron: Mága Zoltán Hankó Balázs támogatásával kért állami pénzt a Fidesz kampányára
- 16:07 Ezeket a fákat kerüljük a kertben: ha egyszer elültetjük, sosem szabadulunk tőlük
- 16:04 Drámaian nőtt a csoportos létszámleépítések száma 2026-ban
- 16:03 Rotterdamban kötött ki a hantavírusos hajó
- 15:50 Kizuhant a negyedikről és meghalt egy 17 éves lány
- 15:47 Aki szereti az NB I-et, az ennek a kiscsapatnak drukkol a vébén
- 15:29 Mága Zoltán elismerte, hogy diplomata-útlevéllel rendelkezik
- 15:20 Bocsánatot kér a Válasz azokért a NER-ben született cikkekért, ami alapján bárkit „igaztalan Fidesz-bosszú” ért
- 15:18 Döntött az ÁKK: lenyomják a legnépszerűbb állampapírok kamatait
- 15:18 A Széchényi Könyvtár munkatársa durva videót készített arról, hogy néznek ki a dolgozói terek egy sarokra a Karmelitától
- 15:16 Andrada: Szijjártó támogatását élvezte a szlovén akkufeldolgozó, végül a levegőszűrő berendezést sem fizette ki
- 05:58 Balásy Gyula nem építi tovább a hatmilliárdos máriaremetei villáját
- 09:39 Elvehetik Lázár Jánostól a Mezőhegyesi Ménesbirtokot is, megszólalt az agrárminiszter
- 08:54 Molnár Áron: Birtokunkban van egy bizonyíték az eddigi legsúlyosabb tiltott kampányfinanszírozásról
- 13:25 Fordulat az üzemanyagoknál: keddtől megugranak az árak
- 08:56 Magyar Péter Sulyok Tamás le nem mondásáról: Megérkezett a maffiafőnöktől az ukáz, hogy maradnia kell
- 10:30 Mégsem kap türelmi időt Magyar Péter kormánya: ítéletet mondanak Magyarországról a hitelminősítők
- 11:52 Bayer Zsolt szerint padlón van a Fidesz, és olyan a hangulat az országban, mint a Tanácsköztársaság idején
- 14:40 Klasszikussá vált fordulattal reagált Magyar Péter Havasi Bertalan feljelentésére
- 15:50 Kizuhant a negyedikről és meghalt egy 17 éves lány
- 07:59 Sulyok Tamás nem mond le
