Forma-1

F1: máris kikukázzák a dupla pontot

Az Autosport úgy tudja, a 2015-ös Forma-1-es évadban megszüntetik az utolsó futam dupla pont szabályt. Ha így lesz, úgy csak egy szezont ért meg az újítás.

Lewis Hamilton 17 ponttal vezet Nico Rosberg előtt a világbajnokságban, és már egy abu-dzabi hatodik hellyel bajnok lenne, ha nem lenne a dupla pontozás. Így csak a második hely jelent neki biztos világbajnoki címet.

Szegény Toto Wolff ettől teljesen kész van. Képzeljék magukat a Mercedes-főnök helyébe. Versenyzői első, második helyen állnak, a hagyományos szabály szerint már Hamilton szinte bonthatná a pezsgőt, ehhez képest egy esetleges technikai hibából fakadó kiesés felülírja az egész éves teljesítményét.

“Rémálom lenne, ha Lewis lerobbanna. Azt akarjuk, hogy egyenes és sportszerű küzdelemben dőljön el a bajnokság, ne kiesés miatt. Reméljük, nem a dupla pont dönt” – mondta az Autosportnak Wolff, aki természetesen szintén törölné a duplázást, amint lehet.

Bernie Ecclestone már nyáron hibás döntésről beszélt, míg egy hete megerősítette, aligha tartják meg az ellentmondásos dupla pont szabályt. Csoda, hát, ha az Autosport.com is úgy értesült, a hétvégi szezonzáró verseny után a csapatok tárgyalóasztalhoz ülnek, és döntenek az új szabály eddig is sokat vitatott sorsáról. A szabály törlését formálisan a Motorsport Világtanács erősít majd meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik