Forma-1

Törtek a Mercedesek, Verstappené a pole Ausztriában

Joe Klamar / AFP
Joe Klamar / AFP

Max Verstappen szerezte meg az első rajtkockát Ausztriában, mögüle a két Ferrari indul Charles Leclerc, Carlos Sainz sorrendben. Lewis Hamilton és George Russell összetörték autóikat a Q3-ban.

Szombaton sprintfutamot rendeznek a Red Bull Ringen, ezért a pénteki időmérő.

A Q1-ben több nagy és kipottyant, Daniel Ricciardo csak a tizenhatodik helyet csípte meg, de kiesett Sebastian Vettel (ő a rajtrács végéről kezdi majd a szombati sprintfutamot), valamint Lance Stroll is. Csou Kuan-jü horrorisztikus silverstone-i balesete után zöld lámpát kapott az orvosoktól a versenyzésre, neki sem sikerült továbbjutnia.

Kapcsolódó
Indulhat a horrorbukást túlélő pilóta a következő Forma-1-es futamon
Az orvosok nem találtak okot arra, hogy eltiltsák a versenyzéstől.

A Q2-ben az dőlt el hamar, hogy Lando Norris nem rúghat majd labdába, technikai problémákkal küzdött a mclarenes. A többiek viszont nagyot csatáztak a top10-be kerülésért, Pierre Gasly például csak kilenc ezredmásodperccel maradt le az utolsó továbbjutó helyet megkaparintó Mick Schumachertől. Alexander Albon, Valtteri Bottas és Cunoda Juki búcsúzott a további körözgetéstől még. Ugyanakkor az érdekes volt, hogy Sergio Pérez leggyorsabb körét nem vették el, mert egyszer négy kerékkel elhagyta a fehér vonalat – jelezték is utólag, hogy kivizsgálják majd (végül órákkal az időmérő után hátrébb is sorolták).

Kapcsolódó
Forma-1: büntették a Red Bull-pilótát, változott a rajtsorrend
Egyértelműnek tűnt a dolog, a versenybíráknak mégis órákba telt meghozni a döntést.

Na, de a lényegi kérdések a Q3-ban dőlnek el, ahol a Ferrari, a Red Bull, a Mercedes, a Haas és az Alpine két-két pilótája alkotta a mezőnyt. Verstappen a hétvége addigi legjobb idejével hamar az élre ugrott, majd minden a feje tetejére állt:

előbb Lewis Hamilton csapódott a gumifalba, az időmérő félbeszakadt, majd a folytatás után George Russell is összetörte a Mercedest, ami miatt megint elő kellett venni a piros zászlót.

Kapcsolódó
Hamilton a gumifalba csapódott, félbeszakadt a Forma-1-es időmérő
Egyből jelentkezett a csapatárdión és mondta, hogy jól van, bár ahogy az autójából kikászálódott, azon látszott, hagy nagy sebességgel csapódott be. Később csapattársa, George Russell is összetörte a Mercedest.

Az újabb újraindítás után izgalmas volt a hajrá: Leclerc és Sainz is megelőzte Verstappent, de a holland egy brutálisan jó kört kapott elő a legvégére és végül megszerezte a pole-t a szombati sprintfutamra (1:04.984-es ideje mindössze 29 ezreddel jobb Leclerc körénél), tizenhatodik alkalommal az övé az első rajtkocka.

A szombati sprintfutamon a versenyzőknek 100 kilométert kell megtenniük. Ezen a versenyen nincs kötelező boxkiállás, viszont a tavalyitól eltérően az idén már nemcsak az első három, hanem az első nyolc helyezett kap világbajnoki pontot 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 elosztásban. A sprintfutam végeredményének megfelelően állnak majd fel a versenyzők a rajtrácsra a vasárnap 15 órakor kezdődő Osztrák Nagydíjon.

Ez a lebonyolítás a három helyett csak két szabadedzést tesz lehetővé, a másodikat szombaton, a sprintfutam előtt rendezik meg. Tavaly még az a versenyző kapta meg az első rajtkockáért járó elismerést, aki a sprintversenyen diadalmaskodott, idénre azonban ezen is változtattak, a pénteki időmérő leggyorsabb pilótájáé lesz a pole pozíció a hivatalos statisztikában.

A sprintfutam rajtsorrendje

1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

2. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
George Russell (brit, Mercedes)

3. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Kevin Magnussen (dán, Haas)

4. sor:
Mick Schumacher (német, Haas)
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)

5. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

6. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)

7. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

8. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)

9. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)

10. sor:
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik