Forma-1

Hamilton odaszúrt Verstappennek, de olyan választ kapott, amire aligha számíthatott

Lars Baron / Getty Images
Lars Baron / Getty Images

Lewis Hamilton és Max Verstappen újra beszólt egymásnak, miután a brit pilóta Charles Leclerc-t fényezte.

Kapcsolódó
Indulhat a horrorbukást túlélő pilóta a következő Forma-1-es futamon
Az orvosok nem találtak okot arra, hogy eltiltsák a versenyzéstől.

A Brit Nagydíj hajrájában a Ferrari versenyzője kopott gumikon csatázott a dobogós pozícióért, de végül be kellett érnie a negyedik hellyel. Többek között Lewis Hamilton is megelőzte, a hétszeres világbajnok pedig kiemelte egy interjúban, hogy nagyon fair küzdelem zajlott közöttük.

„Nagyon józan keretek között zajlott a harc. Egészen más volt, mint a tavaly tapasztaltak” – mondta Hamilton a Sky Sportsnak, egyértelműen verstappen agresszív vezetési stílusára utalva.

Kisvártatva jött is a válasz. A holland médiában csütörtökön jelent meg egy interjú a címvédővel, amelyben rögtön vissza is szólt a brit pilótának.

Szerintem tök jó, hogy 37 évesen még új dolgokat tanulhat az ember, mint például azt, hogyan kell elkapni a kanyarcsúcspontot. Jó üzenet a fiatal pilótáknak. Egyébként tavaly őt büntették előzésért, szóval felesleges erről az egészről beszélni

szúrt vissza Verstappen.

A két pilóta hatalmas csatát vívott egymással 2021-ben a világbajnoki címért, azóta zajlik a rivalizálás a két versenyző között. A Mercedes azonban az új érában a Red Bull és a Ferrari mögé szorult, ezért kevesebb az ehhez hasonló beszólogatás Hamilton és Verstappen között. Azonban, amint ez a fenti példából is látható, még maradtak tüskék az előző szezonból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik